Képviselőház: mind az állami, mind a magánkórházak kötelesek pánikgombot felszerelni a kórtermekbe
A képviselőház által szerdán döntő házként elfogadott törvénytervezet értelmében az állami és magánkórházak egyaránt kötelesek
A képviselőház által szerdán döntő házként elfogadott törvénytervezet értelmében az állami és magánkórházak egyaránt kötelesek
Szilágy megye fogorvosi ellátása az elmúlt években sokat fejlődött, és ma már nemcsak Zilahon, hanem
Ingyenes pszichológiai tanácsadásra lesznek jogosultak a daganatos betegségekben szenvedők – közölte csütörtökön Alexandru Rogobete egészségügyi
Szilágyperecsen központjában, a kultúrotthon mögött, a polgármesteri hivatal szomszédságában ünnepélyes keretek között adták át a
A neurológia az idegrendszer megbetegedéseivel foglalkozik, ezért ne tévesszük össze a pszichológiával, illetve a pszichiátriával
Minden évben találkozót szerveznek a szilágysági magyar orvosok, hogy tapasztalatot cseréljenek, és közösen keressenek megoldást
Jóváhagyta a kormány hétfői ülésén a szív-, az érrendszeri és az agyi érbetegségek megelőzésére és
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége idén immár 33. alkalommal szervezi meg a Bolyai Nyári Akadémiát.
A helyi önkormányzat kezdeményezésére a hétvégén az Orvosok Karavánja Varsolcon „rendelt”, ahol a szakorvosok megvizsgálták
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte, hogy a fogyatékkal élő és a rákbeteg személyeknek
A zilahi kórház csúcstechnológiás orvosi berendezésekkel látná el sürgősségi osztályát. A Zilahi Megyei Sürgősségi Kórház
Kilenc egészségügyi szakember, orvosok és asszisztensek tartottak előadást és gyakorlati bemutatót a gyors és szakszerű