Aktualitások
Forgalomkorlátozás
Zilah Polgármesteri Hivatalának honlapján megjelent közlemény szerint szeptember 7-én forgalomkorlátozás lesz a főutcán a főtértől
XXIII. Tövisháti Napok Szilágycsehben – Kicsit másként
,,Két dolog járt a fejemben amikor hazaköltöztem Szilágycsehbe: az első az volt, hogy most már
XXIII. Tövisháti Napok Szilágycsehben
„Aki nem ismeri a múltját, annak nincs jelene. Jelen nélkül pedig nincs jövő.” – vallja
Csak azok a tanulók vehetnek részt jövőtől a líceumi helyekért folyó versenyben,akiknek a felvételijegye legalább 5-ös
Megjelent csütörtökön a Hivatalos Közlönyben Daniel Breaz ügyvivő tanügyminiszter rendelete, amelynek értelmében a 2020-2021-es tanévben
Listázta az őszi ülésszak prioritásait az RMDSZ
Hivatalosan elkezdődött az őszi parlamenti ülésszak, az RMDSZ az elmúlt héten összegezte, valamint a két
„Nem egymás mellett, hanem együtt közösen”
,,Amikor egy rendezvényen belül több esemény zajlik egyszerre mindig adódnak némi kommunikációs nehézségek, de egy
XXI. Krasznai Napok és IV. Szilvafesztivál
,,Kraszna és környéke lakosai, valamint a magyarországi testvértelepülésekről érkezett vendégek együtt ünnepeltek augusztus 30. és
Magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepsége
Zilah, 2019. szeptember 7., szombat, 11 óra Belvárosi Református Egyházközség temploma (Andrei Șaguna u. 7.
Pótérettségi
Szeptember 3-án, kedden, a szilágy Megyei Tanfelügyelőség nyilvánosságra hozta a pótérettségi előzetes eredményét. Az adatok
