A posta kézbesítette a januári nyugdíjakat
Pénteken befejezte a januári nyugdíjak kézbesítését a Román Posta – tájékoztat az intézmény közleménye. Akiket
Pénteken befejezte a januári nyugdíjak kézbesítését a Román Posta – tájékoztat az intézmény közleménye. Akiket
A Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) kolozsvári ülésén úgy döntött, hogy az RMDSZ mindenhol állít polgármester-jelöltet,
A nyugdíjak a gazdasági folyamatoktól függően negyven százalékkal nőnek szeptembertől – jelentette ki vasárnap a
A sokat vitatott előre hozott választások megszorításokat jelentenek – közölte vasárnap Târgoviştén Marcel Ciolacu, a
A bizalmatlansági indítvány támogatására 115 aláírás gyűlt össze – közölte vasárnap este a Szociáldemokrata Párt
Kétfordulós önkormányzati választás bevezetése Az RMDSZ nem áll össze a Szociáldemokrata Párttal, de bárkivel szövetkezik
HARMINC ÉV SZOLIDARITÁS Hölgyeim és uraim! Valószínűleg többen vannak itt a teremben is, akik látták
1989 decemberében nem csak a szabadság kora jött el Romániában; egyik napról a másikra újjászületett
Ma 24 személynek adtunk át Ezüstfenyő-díjat Kolozsváron, a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén. Idén 18. alkalommal
Péntek délelőtt a Szilágy megyei RMDSZ elnök, Seres Dénes parlamenti képviselő, Szilágyi Róbert István a megyei
Klaus Iohannis államfő csütörtök este úgy nyilatkozott: ,,meglehetősen szkeptikusan” fogadta a Szociáldemokrata Párt (PSD) arra