Thu. Apr 9th, 2020

Az RMDSZ parlamenti prioritásai a 2020-as tavaszi ülésszakra

Gyermekkközpontú oktatást, több támogatást a családoknak!


Az új parlamenti ülésszakban tovább akarjuk bővíteni a nagycsaládok támogatását: így az újszülött kelengye, a junior értékjegyek és a gépkocsivásárlás mellett, kedvezményes lakásvásárlási és -bővítési lehetőségeket biztosítanánk a többgyerekes családoknak, valamint adókedvezményt vezetnénk be azoknak a szülőknek, akik munkaszerződéssel rendelkeznek.

Csökkenteni fogjuk az osztálylétszám alsó küszöbét. Szórványban már tíz diákkal induljon magyar osztály! Eddig ehhez legkevesebb 12 diákra volt szükség. Továbbá a művészeti osztályok esetében az eddigi 10 diákhoz képest nyolc diákkal is indulhasson osztály. Az osztályok maximális létszámát is csökkentjük, hogy a tanár kevesebb diákkal, hatékonyabban dolgozhasson.

Azt javasoljuk, hogy már két éves kortól írathassák óvodába gyermekeiket a szülők. Ez jelentős segítség azok számára, akik visszatértek dolgozni a két éves gyermeknevelési szabadságról.

Továbbá kezdeményezzük, hogy minden diák anyanyelven felvételizhessen az egyetemre. Megteremtjük az ehhez szükséges törvényes keretet.

2030-ig kiterjesztjük az afterschool és a melegétel programot minden településre. Lehetővé tesszük, hogy a szülők kezdeményezésére is indítsanak úgynevezett délutáni iskola programot, és más tanintézményekből érkező tanárok is taníthassanak ezeken a foglalkozásokon. Azon dolgozunk, hogy minden olyan iskola, amely rendelkezik a szükséges feltételekkel, kapja meg az engedélyt arra, hogy a minisztérium költségére meleg ételt adhasson a diákoknak.

Kötelezővé tettük az óvodát, most pontosítunk az ezt szabályozó törvényes kereten. Ennek értelmében azt akarjuk, hogy a dadát ismerjék el kisegítő személyzetként, és az ezzel kapcsolatos költségeket számolják bele az óvoda költségvetésébe.

Az új összevont oktatáspolitikai, kutatási háttérintézményben létrehozzuk a kisebbségi ügyekkel foglalkozó oktatáskutató intézet csíkszeredai fiókját, illetve az országos értékelésekkel és vizsgáztatással foglalkozó igazgatóság kolozsvári, kisebbségekre vonatkozó irodáját.

Megteremtjük a lehetőséget arra, hogy az egyházi ünnepek alkalmával a különböző vallási felekezetekhez tartozók akkor kapjanak szabadnapot, amikor a saját vallásuk szerint ünnepelnek, függetlenül attól, hogy Románia munkatörvénykönyve mikor szögezi le a hivatalos ünnepnapokat.

 

 

Zöldebb, modernebb településeket!


Több bicikliutat akarunk! Ezért a bicikliutak létrehozását megkönnyítő egységes módszertant dolgozunk ki, hogy minden városban megvalósulhasson az alternatív közlekedés. Jelenleg nincs erre vonatkozó egységes szabályozás, ezért több településen akadályokba ütközik a kerékpárutak nyomvonalának megrajzolása, az eljárás túlzottan bürokratikusnak bizonyul.

Több pénzt a turisztikai településeknek! Úgy módosítanánk a turizmust szabályozó törvényt, hogy a turisztikai települések költségvetése abból az 1 százalékos adóból egészüljön ki, amelyet a vendégek fizetnének be a szállásköltséggel együtt. Ebből utakat, közvilágítást, helyi beruházásokat lehetne finanszírozni, illetve fedezni lehetne a köztisztasággal és hulladékgazdálkodással kapcsolatos költségeket.

Kevesebb forgalmat, több terelőutat! Törvénytervezetet dolgoztunk ki arra, hogy minden megyei jogú városban kötelezően megépüljön a terelőút. Ezzel az intézkedéssel csökkentenénk a nagyvárosokban az autós forgalmat.

 

 

Több segítséget a kezdő vállalkozóknak!


Segíteni akarjuk a kezdő vállalkozásokat, módosításokat fogalmaztunk meg az inkubátorházak működését szabályozó törvénytervezethez. Átlátható feltételekhez kötnénk az inkubátorházak működését, egyszerűbbé tennénk a kezdő vállalkozások számára a hozzáférést.

 

 

Méltányosságot!


90 százalékkal adózzanak meg minden olyan közpénzből kifizetett speciális nyugdíjat, amely meghaladja az államelnök havi nettó jövedelmét.

 

 

Hatékony közigazgatást!

Romániának szüksége van egy új, átfogó kerettörvényre a közigazgatás területén. Nyelvi jogokat, decentralizációt ír elő az RMDSZ által benyújtott új közigazgatási törvénykönyv, amelyről ebben az ülésszakban tárgyalhat a parlament.

Azt javasoljuk, hogy a jelenlegi négy év helyett öt évre válasszuk meg a településvezetőket. Számos európai államban öt éves az önkormányzati mandátum, és nem szervezik ugyanabban az évben az önkormányzati és a parlamenti választásokat. Ez egy stabilabb politikai környezetet teremt, így a helyi beruházások, valamint gazdasági és társadalmi kezdeményezések nem csorbulnának a központi politikai viszonyok változásainak függvényében.

RMDSZ-tájékoztató