F. Cîţu: Az iskolák az ismert forgatókönyvek szerint nyitnak
A húsvéti vakációt követően az iskolák az ismert forgatókönyvek szerint nyitnak – jelentette ki hétfő
A húsvéti vakációt követően az iskolák az ismert forgatókönyvek szerint nyitnak – jelentette ki hétfő
Tavaly is Románia számított az Európai Unió legnagyobb napraforgó-termesztőjének, mind a betakarított mennyiséget illetően, mind pedig a
Franciaország után Románia a második helyen volt tavaly az Európai Unióban a kukoricatermést illetően, annak ellenére,
A Környezetvédelmi Ügynökség (AFM) július elejére halasztotta az iskolaépületek energiahatékonyságának javítását célzó program elindítását –
A kormány jóváhagyta a 30 hektárnál kevesebb erdővel rendelkező tulajdonosok erdejének őrzését, valamint azokat az
Jóváhagyta a kormány azt a határozatot, amelynek alkalmazásával a mezőgazdasági termelők megkaphatják a tavalyi harmadik
Valószínűleg július 27-én tartják az iskolaigazgatók számára kiírt versenyvizsga írásbeli szakaszát – közölte hétfőn Sorin
Déván nyílt meg az első autós (drive-thru) oltóközpont Romániában. Aki ezekben a központokban veszi fel
Frissítette csütörtök délután a magas járványügyi kockázatot jelentő országok jegyzékét az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU).
Két tömbház – I58 és SB34 – hőszigetelési és felújítási munkálatai kezdődnek a napokban Zilahon
Az RMDSZ az erdélyi magyar közösség tagjait arra bátorítja, hogy vegyenek részt az Európai Unió
Egy nap alatt és egy helyen lehessen forgalomba íratni a gépjárműveket – erről tegnap iktatott