Fri. Apr 19th, 2024

Aláírta az RMDSZ az államelnök által javasolt politikai megállapodást

A Románia európai elkötelezettségének megerősítéséről szóló politikai megállapodást összességében elfogadhatónak tartjuk, ezért kedden aláírtuk.
Az erdélyi magyar közösség előnyére válik a parlamenti pártok kiállása a hatékonyan működő és a jogállamiságot garantáló politikai intézmények, a független igazságszolgáltatás, Románia európai integrációs politikájának folytatása mellett vagy éppenséggel a sürgősségi kormányrendeletek kiiktatása érdekében – ez utóbbi kapcsán észrevételeket is megfogalmaztunk, amelyeket átadtunk az államelnöknek.

Mivel a Klaus Iohannis által előterjesztett politikai megállapodás nem tér ki a többség-kisebbség viszonyának rendezésére, ismételten javaslatot tettem egy többség-kisebbség paktumra. Az RMDSZ által kidolgozott szöveg rögzítené, hogy a nacionalista kártyát ne lehessen kijátszani a választási kampányokban és a napi politikai vitákban, a megszerzett kisebbségi jogokat pedig ne csorbíthassa senki. Azt akarjuk, közösségünk számára fontos lenne, hogy a nemzeti közösségek identitásának megőrzését szavatoló garanciák megteremtése is párbeszéd révén történjen a kisebbségek képviselői és a parlamenti politikai erők között!

RMDSZ-tájékoztató