Fri. Apr 19th, 2024

2020. november 21-én a zilahi Silvania Főgimnáziumban már 31. alkalommal szervezhettük meg az Ady napot, iskolánk volt diákjának, a nagy költőnk, Ady Endre tiszteletére. Mivel nem szerettük volna, hogy a világjárvány miatt ez a láncszem kiessen egy ilyen nagy múltra visszatekintő sorozatból, kollégáimmal úgy döntöttünk, hogy ha nem is lehetséges a határon átnyúló kapcsolatokra épülő hagyomány megszokott folytatása, legalább a technika nyújtotta lehetőséget kihasználva a Világhálón megszervezzük a versenyt. Nagyon örvendünk, hogy néhány apró technikai hibától és egy jogdíj hiányától eltekintve (amit közben áthidaltunk) zökkenőmentesen lezajlott a vers és prózamondó verseny.

Balla Eszter XI-es diák felvezetője után a verseny résztvevőit elsőként Bulgărean Vasile iskolánk volt igazgatója, Szilágy megye főtanfelügyelője köszöntötte, rávilágítva a diákok irodalom iránti érdeklődésének fontosságára a világjárvány idején. Ezután iskolánk aktuális igazgatója, Morar Florin üdvözölte a versenyzőket és a közvetítés követőit, kiemelve, hogy mivel magyar közösségben nőtt fel, tudja, hogy a magyarok számára a kultúra kiemelten fontos területe az életnek. Bátorkodott egy versszakot idézni Ady Endre a Tűz csiholója című verséből. Jómagam kiemeltem, hogy teljesen biztos vagyok benne, hogy az idei versenyünk is emlékezetes marad és egy későbbi visszaemlékezés érdekes színfoltja lesz, nem csak a világjárvány adta feltételek, hanem a rendezvény szintje és baráti hangulata miatt is.

A versenyen 19 bátor diák vett részt a Szilágy megyei középiskolákból, valamint a két magyarországi testvériskolából, Balassagyarmatról és Csengerből.  Ők egy Ady vers és egy kortárs alkotás bemutatását kellett vállalják.

Nagy öröm volt számunkra látni, hogy újra vannak bátor fiataljaink, akik vállalják a megmérettetést, vállalják, hogy ezúttal a nem látható közönség előtt adják elő az általuk kiválasztott verseket, irodalmi műveket. Ezekben a művekben megszólaltatott gondolatok, a költők és írók üzenetei, olyan átütő erővel keltek életre, hogy a digitális világ lézersugarakba rejtett 0 és 1-es áradata sem volt képes ezt háttérbe szorítani.  Meggyőződhettünk, hogy a vers és a művészetek szeretete volt a verseny főszereplője.

A zsűrinek nem volt könnyű dolga, amikor a sok ügyes fiatal közül ki kellett válasszák a legügyesebbeket. Erre, a nem szokványos formába szervezett vetélkedő kiértékelésére, a zsűri elnöke Gáspárik Attila Csaba színész, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója, Laczkó Vass Róbert, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze, valamint Antal Krisztián-Tamás harmadéves egyetemi hallgató, iskolánk volt versmondója vállalkoztak. Ezúttal is megköszönöm, hogy elfogadták a meghívásunkat.

Amíg a zsűri visszavonult egy másik Zoom szobába a felkészítő tanárok és a közönség figyelmét két tevékenységre hívtuk fel.

Elsőként Kovács Tünde tanárnő szervezett közös versfelolvasást a versmondók és két meglepetésvendég, Marosvásárhelyről  Demény Péter, író, költő, publicista, a Látó szerkesztője, valamint Budapestről Halmosi Sándor, költő, műfordító, kiadóvezető, matematikus részvételével. Ady Endre Az ős Kaján című verséből kellett mindenki egy-egy mondatot felolvasson spontán módon, amikor a pillanatot megfelelőnek találta.

Ezután iskolánk kórusa a l’Adyk következett. Természetesen ők sem léphettek fel a színpadra, de Fazakas István zenetanár, a megzenésített verseket előadó kórus felkészítőtanára, elküldte a l’Adyk utolsó fellépésének anyagát. Ezek a zeneszámok Kolozsváron, a Vallásszabadság Házában 2020. január 31-én hangzottak el.

Az idén is hirdettünk képzőművészeti pályázatot. Az alkotások Pilinszky János Egy szenvedély margójára című versét kellett értelmezzék. Az alkotókedv az idén visszafogottabb volt, ezért csak egy első díjat osztottunk ki Szabó Zsolt, a Silvania Főgimnázium XI-es diákjának. A zsűrizést Szabó Katalin iskolánk magyar irodalom szakos tanárnője vezette.

Eredményhirdetés előtt a zsűri tagjai elemezték a versenyt, véleményt mondva az előadásmódról, versválasztásról a verbális és nonverbális kommunikációról. A zsűri döntését Antal Krisztián ismertette. Ennek alapján:

I. díj: Debreceni Máté (zilahi Gheorghe Șincai Pedagógia Líceum, 9. osztály)

II. díj: Oláh Kevin (balassagyarmati Mikszáth Kálmán Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola)

III. díj: Balla Eszter (zilahi Silvania Főgimnázium, 11. osztály)

Dicséret: Bántó Koppány (zilahi Silvania Főgimnázium, 11. osztály) Bántó Márk Mózes (zilahi Silvania Főgimnázium, 9. osztály), Papp Viktória (csengeri Ady Endre Középiskola, 11. osztály), Seres Dorka-Eszter (zilahi Silvania Főgimnázium, 11. osztály) és Misinszki Dávid (zilahi Gheorghe Șincai Pedagógia Líceum, 10. osztály)

Különdíj: Szeredai Balázs (zilahi Silvania Főgimnázium, 10. osztály) és Tőkés Imre (csengeri Ady Endre Középiskola). A különdíjakat a zsűri tagjai, Gáspárik Attila és Laczkó Vass Róbert ajánlották fel, ezúton is köszönjük szépen.

Remélve, hogy a következő alkalommal már élőben találkozhatunk és üdvözölhetjük régi barátainkat, köszönöm szépen minden kollégának és diáknak, aki segített a verseny szervezésében, valamint az anyagi háttér biztosítását főtámogatónknak, a Communitas Alapítványnak.

A viszontlátásra 2021-ben.

 

Faluvégi Ervin Zoltán