Tue. Sep 28th, 2021

„Adventus Domini”

Amikor adventről beszélünk, sokaknak a várakozás jut eszébe. Az ünnepet várják. A csendet. Legyen végre békesség, legyen étel és ital, legyen ajándék a fa alatt. Talán sokan úgy élik meg ezeket a napokat, mint ahogyan napjainkban egy jól ismert könnyűzenei együttes énekli meg:

Nyakamon az ünnep,
Kívül locspocs, belül jég
Ugyanazok jönnek
Aranyozott szentek
De szívesen bámultam
Bámulnám még

A plázákban tüntetés
Jingle Bells büntet, és
Santa Claus enyhén piás
A lélek bűnbe merül
A játék sokba kerül
A cserét nem láthatja más
(Honeybeast- Nyakamon az ünnep)

Nekünk, keresztyéneknek azonban tudnunk kell, hogy ez az időszak, ez a kifejezés „adventus Domini” ennél jóval gazdagabb jelentéssel bír. Az advent várakozást jelent. Az ember nagyon sok mindent vár ebben az életben, sokan leélnek egy egész életet úgy, hogy állandóan óhajtoznak valamire vagy valakire. A gyerekek várják a karácsonyt, de a felnőttek is, mert ilyenkor szabadok, otthon lehet ülni, jókat enni és inni. Vajon tényleg erről, ennyiről szól ez az adventi időszak? Vannak emberek, akik a hagyománynak hódolva csupán annyit tudnak elmondani az adventi időszakról, hogy a gallikán szertartásrend honosította meg a IV. században, amikor a hívők vízkeresztkor keresztelkedtek meg, és az azt megelőző három hét pedig a felkészülésről szólt. Az V. században az adventi időszak karácsony elé került, kezdetben hat héten át tartott, majd később négy hétre csökkent. Sajnos mára már az advent igazi jelentése eltompult, sokan nem is tudják, hogy mit ünneplünk ilyenkor. Pedig Jézus ma is hív bennünket, hogy megtaláljuk és meglássuk az élet értelmét. Hadd szólítson meg bennünket az Úr a 2019-es esztendő adventjében a 24. Zsoltár 7-től 10-ig terjedő versei által: „Emeljétek fel fejeteket ti kapuk, emelkedjetek fel, ti ősi ajtók, hogy bemehessen a dicső király! Ki az a dicső király? Az erős és hatalmas Úr, az Úr, aki hatalmas a harcban. Emeljétek fel fejeteket ti kapuk, emelkedjetek fel, ti ősi ajtók, hogy bemehessen a dicső király! Ki az a dicső király? A Seregek Ura, ő a dicső király!”

Az első keresztyén nemzedékek istentiszteletei során egyszer csak felcsendült a következő kiáltás: „az ajtókat”. E kiáltás után a gyülekezet kettévált, hiszen azok, akik még nem voltak megkeresztelkedve, akik még csak ismerkedtek a keresztyén tanítással, azoknak akkor el kellett távozni, és az ajtókat bezárták. A beavatottak egyedül akartak maradni a titokkal, a Messiás titkával. Ebben az adventi zsoltárban ma másképp cseng e kiáltás. Nem kirekesztésről, nem szétválasztásról, éppen ellenkezőleg, az egybeszerkesztésről szól. Isten egybe szeretné szerkeszteni a kapun belülieket és a kapun kívül állókat. Ez az advent csodálatos ígérete és reménysége számunkra, hogy Isten az adventben, az egyházi új évben, újrakezdi az Ő népével.

Nem két világ, nem is két világnézet, vagy éppen két különböző gondolkodású nép áll az ajtó előtt, hanem az egyik oldalon a világ, a másik oldalon pedig a világ Teremtője helyezkedik el. Maga Isten időzik az ajtó előtt, és vár. Áll, és várakozik. Éppen ezért advent nem csupán a mi ideges, nyugtalan vagy megbékélt, csendes várakozásunk, hanem maga Isten készül arra, hogy velünk találkozzon. Ez a legcsodálatosabb, leghatalmasabb kitüntetés, amit ember kaphat, átélhet, és átérezhet, mert advent ott van, ahol a kívül várakozó Isten előtt egyszer csak megnyílik az ajtó.

Isten az ajtó előtt áll, s kérdezi: kellek-e neked? Szeretnél-e találkozni velem? Beengedsz-e hozzád? És mi belülről kérdezzük: ki az? Ki vagy és mit akarsz tőlem?! Erre hangzik a válasz a fentebb említett Zsoltárból: „a Seregek Ura, a dicsőség királya”. A modern kor emberének tragédiája az, hogy kérdésére választ kapva sem ismeri fel, hogy az élő Isten, aki az élete ajtaja előtt rostokol, kicsoda. Isten pedig csak ott áll és várakozik, és nem adja fel. Szemtől szemben áll és kérdezi, kellek-e nektek? Ha igen, akkor nyissátok ki az ajtót, hogy beteljen Vele a szívünk és lelkünk.

Csak ennek fényében van értelme várni a szebb jövőt, a boldogabb életet, az örömöt és minden jót már itt ebben a földi életben. A hagyományokon, szokáson túlmenően halljuk meg azt, hogy Isten ott áll az életünk ajtaja előtt és várja, hogy megnyissuk szívünket, hogy beteljesedjék ígérete, hogy életünk minden körülménye közepette velünk akar lenni, amíg vissza nem jön.

Kell-e számunkra ennél több? Ha beengedjük életünkbe, benne mindenünk megvan, ami egy boldogabb és jobb élethez szükséges, nem csak a jövőben, hanem itt és most a földön is. Kívánom mindenkinek, hogy ezt keresse és találja meg ebben az adventi időszakban!

Lukács Levente
Zilahi Református Wesselényi Kollégium,
iskolalelkész