Mon. Aug 15th, 2022

2022. június 24-26 között került sor Adácson a XXIV. Országos Falusi Színjátszó Találkozóra, ami egyben a XII. Kárpát-medencei Színjátszó Találkozó is. A fesztivál célja a falun működő vagy főként falusi közönségnek játszó csoportoknak bemutatkozási lehetőséget biztosítani. Aki ezen a fesztiválon részt vesz, az életre szóló élményekkel gazdagodik, itt igazi színházi műhely várja, itt mindenki arcán ott látható a játék öröme, az együttlét varázsa, az egymásnak szurkolás, és minden produkció után felhangzik a lelkes taps. Már a megnyitó pillanatai is elkápráztatnak, aztán a kedves házigazdák: a Zéta Kulturális Egyesület tagjai, a zsűri, a közönség mintha egy elvarázsolt világba vinnének el. Itt minden bajunkat elfeledve örülünk a szépnek, érezzük a színház értékteremtő erejét. Mindannyian jobbak, boldogabbak és nyitottabbak leszünk. Közben észrevétlenül sokat tanulunk egymástól. Tíz előadást láthatott a nagyérdemű és mindenik különleges volt a maga módján: a csapatok tagjai kisiskolástól 65 évesig mindannyian arról győztek meg, hogy a játék értékteremtő ereje, a barátság, a hit, a szeretet, a tréfa, a nevetés nem hiányozhatnak az életünkből

A szakmai zsűri mint minden alkalommal szeretettel tanácsolt, kifogásolt, elmondta meglátásait azzal a céllal, hogy minden társulat fejlődhessen, minden előadás jobbá váljon. Tagjai: Regős János a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnöke, író, rendező, Jancsó Sarolta rendező valamint Tóth Zsuzsanna színházpedagógus alaposan kielemezték a látott előadásokat és mindenkinek ötleteket adtak, ami segít a további munkában. A rendezvény védnöke, Szabó Zsolt országgyűlési képviselő volt.

A Tinikomédiások diákszínjátszó csoport több generációja is eljutott már Adácsra az elmúlt években (utoljára 2016-ban). Idén Várhidi Attila Toldi című sulikomédiáját mutatták Varga Sándor színművész rendezésében. Lelkes játékkal, összeszedett csapatmunkával mutatkoztak be. A zsűri építő kritikája sokban segít a csapatnak a jövőben, hogy egyre jobban mozogjanak a színpadon és egyre hitelesebbek legyenek. Az idei fesztivál két és fél éves kihagyás után, sok kedves ismerős fájó hiánya ellenére egy igazi lélekerősítő mozgalommá vált. Olyan volt, mint egy mentálhigiéniai, élménypedagógiai továbbképző.

Íme a diákok véleménye a fesztiválról:

Számomra ez a fesztivál egy új élmény volt, és úgy éreztem, rengeteg tapasztalatot és inspirációt gyűjtöttem a többi előadás által. Bár a zsűri szorosan tartotta a gyeplőt, mégis építő kritikaként fogtam fel a véleményeiket. (Sára)

Felejthetetlen élményekkel gazdagodtam e három nap alatt. Egyszerűen szenzációsak voltak az előadások. Többször hallottam már az adácsi fesztiválról, de az elmúlt napban történtek meghaladták minden elképzelésemet. (Kinga)

Az adácsi fesztivál számos új élménnyel gazdagított mindannyiunkat. Az előadások egytől egyig nagyon érdekesek, szórakoztatóak voltak, ötleteket meríthettünk belőlük. Mind a szervezők, mind a résztvevők barátságosak és befogadók voltak, ezért az a pár nap, amit ott töltöttünk, igazi energiaforrás volt. (Kitty)

Egy csodás élmény volt Adács, amit soha nem fogok elfeledni a társaság és a bemutatott színdarabok miatt, annyira lenyűgözőek voltak. Nagyon boldog vagyok, hogy eljöhettem, és újabb élményeket szerezhettem. Ugyanakkor örülök, hogy első találkozásunk ellenére minden csapattal olyan jól el voltunk, mint régi jó barátok. (Krisztián)

Én először voltam itt Adácson, és senkit nem ismertem az ottaniak közül, mégis úgy fogadtak, mintha ezer éve ismernénk egymást, ez nagyon jól esett. A fesztivál nekem nagyon tetszett, jobbnál jobb színjátszó csoportokat láthattunk a színpadon, akik sokszor feldobták a kedvemet vagy akár el is gondolkodtattak egyes dolgokon. Örömmel töltött el, hogy újabb barátokat szerezhettünk magunknak, akikkel rengeteg beszélgettünk és nevettünk. Egy szóval ez a fesztivál tökéletes volt számomra. (Adorján )

A hosszú utazás miatti kedvetlenség és fáradtság ellenére igazán élvezetesek voltak az előadások, mindegyik nap. Olyan előadásokat láthattunk, amikbe rengeteg munka volt belefektetve. Példát vehetünk a felnőtt csapatokról, hogy nem ott ér véget a színjátszás világa, ahol befejeződik a középiskola, sőt, onnan kezdődik igazán. Tehetséges színészek, emellett kedves emberek, valamint igazán finom ennivalók vártak minket a hétvége alatt. Szeretek ilyen helyekre járni, mivel itt a tapasztalatszerzés mellett számtalan új ismerősre találok, ez alkalommal sem volt máshogy. (Noémi )

Adács számomra nagy élményt nyújtott. Minden nap egy új kaland állt előttünk. Éjszakába nyúló beszélgetéseket, sétákat folytattunk, amelyek segítettek jobban megismerni egymást. Továbbá számos új arc, számos új karakter jelent meg a fesztiválon, és mindegyik kedvesnek, humorosnak, nyitottnak bizonyult. Új barátainknak megtanítottunk néhány egyszerű mondatot románul, és azt láttam rajtuk, hogy élvezték a számukra új nyelvből ízelítőt kapni. Az előadásokat a nézők szeretettel, jókedvvel fogadták, amely mosolyt csalt az arcomra. (Júlia)

Nekem nagyon tetszett minden, remélem, hogy jövőre is ilyen kedves humoros színészekkel leszünk. Személy szerint szakmai titkokat tanulhattam az idősebb színészektől és rengeteg építő kritikát kaptam, ami nagyban segít majd engem, hogy jó színész lehessek. (Roli)

Számomra az adácsi fesztiválon való részvétel elképesztő élmény volt. Csodálatos emberekkel találkozhattam és fantasztikus előadásokat volt lehetőségem megnézni. Lenyűgöző hangulat uralkodott az egész fesztivál során. Ezen kívül végtelenül hálás vagyok az építő kritikáért, amely segítségével igyekszem minél többet fejlődni. (Hanna)

Most jártam először Adácson. Úgy indultam, hogy közben nagyon sok pozitív hírt hallottam már róla. Azt mondták fantasztikus, káprázatos, s hogy mindenképp megéri elmenni arra a helyre. Ezért bíztam benne, hogy én is kaphatok abból a szenzációból. Nem csalódtam. Igazak a hírek: Adács tényleg elbűvölő. Fantasztikus érzés volt elmenni így, mint ,,friss” tinikomédiás, a csapattal. Igazából már a kedves fogadtatással elnyerték a szívem, s a programok, az előadások, az a törődés, amit kaptunk a szervezőktől, csak hab volt a tortán. Minden szuper volt: az előadások, amelyekből tanultunk, az ennivaló, az esti bulik. Azt mondják, Adácsban van valami plusz. Most én is átéltem ezt a pluszt. És ami még nagyon jó érzés volt, hogy a járvány okozta tiltások után újra EGYÜTT tudtunk lenni. (Ágota)

Bár a csapat előző generációi már többször eljutottak az adácsi Országos falusi színjátszó fesztiválra, nekem most volt alkalmam eddig bepillantást nyerni az esemény varázsába. Élményekből nem volt hiány ebben a pár napban, amely a közösségünk fejlődését szolgálta, mind a barátságok megerősítésében, mind a színpadi játék terén. A színvonalas előadások, amelyeket többnyire felnőtt csapatoktól láthattunk, bátorságot adott nekünk arra, hogy a jövőben is érdemes foglalkozni az amatőr színjátszással. Számomra nagy öröm volt megtapasztalni és átélni mindezt, áldásos esemény volt. (Aliz)

Ez a fesztivál nagyon tartalmas volt, sok olyan előadást láttam, amit eddigi életem során nem, és sok tanulsággal maradtam. Még sehol nem volt ilyen élményem, amilyet itt tapasztaltam, Adácson. Hálás vagyok az Úrnak ezekért a lehetőségekért. (Levi)

Élménydús volt a hétvége. Mind az emberek, mind a különböző előadások sok emléket hagytak maguk után. Szeretettel fogadtak minket, és az étel kitűnő volt, mondhatom, hogy minden étkezés után túl jól lakva álltam fel az asztaltól. Az egyik előadásban fogott meg egy mondat, amin a hétvége alatt többször is elgondolkoztam: ,,Ha hiszel benne, meg fog történni’’ (Gergő)

Nagyon jól éreztem magam. Ilyen alkalmat hogy egy ilyen jó és kedves, befogadó közösségbe jöjjünk nem érdemes kihagyni. Sok új barátot szereztem és az előadások elképesztőek voltak. Remélem jövőre is eljuthatunk erre a fesztiválra. (Barbi)

Ez a hétvége lehetőséget adott új emberek megismerésére, és arra hogy fejlődhessek. Adácson egy befogadó kedves és szeretettel teli közösségbe csöppentem, remek élmény volt és az előadások, amiket láttunk is magávalragadóak voltak.(Timi)

Az Adácson töltött három nap nagyon gyorsan eltelt, s ez azért, mert nagyon jól éreztem magam. Bár a három nap mondhatni kevés idő volt, mégis rengeteg jó élménnyel, tapasztalattal maradtam. Új hely, új emberek, új élmények. Nagyon örülök, hogy itt lehettem. (Zsófi)

Ozsváth Ilona csapatvezető