Fri. Mar 29th, 2024

A Tanulók Országos Tanácsa az iskolák újranyitására vonatkozó döntés decentralizálását kéri

Az iskolák újranyitására vonatkozó döntés decentralizálását kéri a Tanulók Országos Tanácsa (CNE) a tanügy-minisztériumtól.

,,Január 11-én véget ér a téli vakáció, és az oktatási minisztérium bejelentése értelmében a diákoknak online kell folytatniuk a tanulást. A Tanulók Országos Tanácsa már novembertől, a tanítás fizikai jelenléttel járó felfüggesztésétől kezdődően folyamatosan kapcsolatban volt a diákokkal. Kollégáink többsége azt mondta, hogy az online tanulás fárasztó, nem hatékony és hosszú távon nem fenntartható. Figyelembe véve, hogy közeledünk a vizsgák időszakához és a második félévhez, illetve, hogy az ország sok településén a fertőzöttségi arány 3 ezrelék alatt van, felkérjük az oktatási tárcát, hogy ismét decentralizálja a tanintézmények újranyitására vonatkozó döntést, a helyi fertőzöttségi arány függvényében, ugyanakkor pedig biztosítsa az egészségügyi kellékeket az órák biztonságos lefolyása érdekében” – áll a tanulók tanácsának AGERPRES hírügynökségnek elküldött hétfői közleményében.

A CNE ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy sok tanuló számára az online oktatás lemaradást jelentett, mivel a megfelelő készülék és internet hiányában nem tudtak csatlakozni a tanórákhoz, emiatt szükséges számukra a tananyag bepótlása, és ehhez ki kell dolgozni a megfelelő tervet, ellenkező esetben hosszú távon a következmények ,,katasztrófálisak lesznek”, a ,,funkcionális analfabetizmus arányának növekedése várható”.

,,Felszólítjuk az oktatási minisztériumot, hogy kezdje el a párbeszédet a szociális partnerekkel, hogy meg lehessen találni a legjobb megoldást az iskolák újranyitására” – írja Rareş Voicu, a tanács elnöke a közleményben.

agerpres.ro