Fri. Apr 19th, 2024

A szükségállapot ideje alatt felfüggesztik a felmondási időt az egészségügyben, a rendvédelmi és a védelmi ágazatban dolgozók esetében

A szükségállapot ideje alatt felfüggesztik a felmondási időt az egészségügyben, a rendvédelmi, valamint a védelmi ágazatban dolgozók esetében – jelentette ki kedden Klaus Iohannis államfő.

A Cotroceni-palotában adott nyilatkozatában Iohannis rámutatott, továbbra is érvényben marad az az intézkedés, miszerint a szükségállapot ideje alatt rendkívüli intézkedések hozhatók, beleértve az egészségügyi intézmények, megyei egészségügyi igazgatóságok, egészségbiztosítási pénztárak, mentőszolgálatok vagy a szociális védelem és szociális ellátás terén illetékes helyi és központi hatóságok és intézmények vezetőinek leváltását is, ha nem látják el megfelelően szolgálati feladataikat.

A szükségállapot harmincnapos meghosszabbításáról szóló rendelet azt is magában foglalja, hogy ebben az időszakban az egészségügyi intézmények katonai vezetés alá vonhatók.

A szükségállapot ideje alatt ugyanakkor az egészségügyben, valamint a védelmi, a közrendvédelmi és a nemzetbiztonsági intézményekben dolgozók esetében felfüggesztik a felmondási időt – mondta még Iohannis.

agerpres.ro