Thu. Jun 4th, 2020

A szilágysági borok felveszik a versenyt az Érmellék boraival

Azt tartják, hogy tavasszal és ősszel van a legtöbb munka a szőlőskertben, szőlészetben, ezt legjobban Szilágy megye egyik ismert szőlőtermesztője, a kémeri Szoboszlai Attila, a Fort Silvan pincészet tulajdonosa tudja a leginkább alátámasztani, aki még hozzáteszi, ahhoz, hogy jó minőségű bort lehessen előállítani, egész évben figyelemmel kell kísérni a szőlőtőkét, annak fejlődését.

 

Szoboszlai Attila fizika-kémia szakos tanárként kezdte tevékenységét Ippen, ahol hat évig tanított, majd 1992-től négy mandátumon keresztül, 16 évig polgármesteri tisztséget töltött be szülőfalujában, Kémeren. A faluban a fejlesztési munkálatokat ő és csapata kezdte el, pályázatokat írtak, és minden lehetőséget megragadtak, hogy a község fejlődjön. 2008-ban úgy döntött, hogy az üzleti élet területén is megteszi az első lépést, és jól döntött, sikeres vállalkozó lett, maradandót alkotott, és számos helybélinek munkalehetőséget biztosított. Jelenleg a Fort Silvan pincészet tulajdonosaként borászattal és borturizmussal foglalkozik, panziótulajdonos, az ország legnagyobb fenyőfa ültetvényének társtulajdonosa, 1996-tól a Kémerért Kulturális Alapítvány elnöke, az idei évtől a Szilágy Megyei Magyar Gazdák Egyesületének elnöke, az Erdélyi Magyar Borászok Egyesület alelnöke.

A megyében legelőször Ön kezdett el nagy tételben szőlőtermesztéssel, borkészítéssel foglalkozni. Reál szakos tanárként, majd polgármesterként, miért a mezőgazdaság ezen ágát választotta? Volt-e valaki a családban, aki szőlészettel foglalkozott?

– Szilágy megyében, különösen a mi régiónkban nagy hagyománya van a szőlő termesztésének, a borászatnak. A domborzati viszonyok, a talaj anyaga, meredeksége, fekvése kitűnő feltételeket teremtettek a vidék gazdáinak, hogy szőlészettel foglalkozzanak. A globálsugárzás mennyisége területi elosztásban megfelelő napsugárzást biztosít ahhoz, hogy a hűvös éghajlatú tartományba tartozás ellenére, kitűnő minőségű borokat készíthessünk az itt termő szőlőből. Tudták ezt őseink is, már 1311-ben szőlőt említettek a vidéken, az 1800-as évek elejétől Kémer dombjainak déli, délnyugati fekvésű vonulatait újra szőlővel ültették be, és az itt készített borok eljutottak Debrecenig, Budapestig, Bécsig és Párizsig, számos nemzetközi elismerést és díjat szerezve.

Az 1900-as évek elején, dédnagyapámék idején újra telepítették elpusztult szőlőskertjeiket, gyakran magántermő fajtákkal, de azért volt itt Erdei szőlő, Bakator, pirosbakator, járdovány, oporto, kadarka. Ezek egy része már csak emlékekben maradt meg.

Ha őseinknek sikerült, úgy gondoltam, mi is meg kell próbáljuk. Kezdetben hobbiként telepítettünk 1200 tőke szőlőt a családi szőlősben. Utak nem voltak, amikor a legtöbb munka volt, mi tehetetlenül vártuk, hogy a sár felszáradjon, ezért gyakran megtörtént, hogy nem volt mit szüretelni, mert kevés volt a termés. Megkérdeztem a családot, nem kellene ezt másképp, „komolyabban” csinálni? A fiúknak tetszett az ötlet, így hát belevágtunk, kezdetben telepítettünk 27,5 hektárt, ma már 36 hektáron gazdálkodunk, sikerült felépíteni a pincét, a palackozót, a panziót.

– Kezdetben milyen nehézségekbe ütközött a szőlőtermesztés terén?

– Kezdetben csak nehézségek voltak… Könnyű volt megírni a pályázatot a Kifizetési Ügynökség rekonverziós program kiírására, de annál nehezebb volt megszerezni az engedélyeket a telepítéshez. Aztán nem volt bank, aki finanszírozzon, nem volt csemete egész Európában, nem értettünk a telepítéshez, a GPS-es vezérlésű géphez, mindent újonnan kellett tanulni. Szerencsénkre, képeztük magunkat, és sikerült leszerződni tapasztalt szakmabelieket, tanulni vágyó fiatalokat.

Kemény munkával felépítettük a szőlészetet, gépesítettük, elkészültek az első borok, fokozatosan kialakítottuk a FORT SILVAN márkát, remélve, hogy ez egy bizalomkeltő branddé válik, amely mögött ott a sok munka, és amely egyre ismertebb lesz, személyiséget ad vállalkozásunknak, a fogyasztók társítanak majd bennünket a minőséggel, és egyre nagyobb bizalommal válasszák a pincénkből kikerülő borokat. Mert el kell ismerni, ha a természet velünk van, kitűnő alapanyagot szüretelünk, de ha nem dolgozunk rendszert építve, gonddá válik eljutni azokhoz a fogyasztókhoz, akik tudatosan keresnek minket, és újra megkeresnek, mert azt kapják minden alkalommal, amire számítottak.

– A több évnyi befektetett munka meghozta a gyümölcsét. Ma már a kémeri bort az ország – és nem csak – számos területén ismerik. Hogyan sikerült ezt elérni?

– Jó kezdés után, viszonylag hamar megismertek, befogadtak bennünket a partiumi, erdélyi borászatok sorába. Emlékszem, 2015-ben, amikor az első borokat palackoztuk, féltünk a fogadtatástól, pedig finomak voltak a boraink. Talán kellett a „FORT”-ban rejlő erő, bátorság, kitörési vágy az erődítmény zártságából, a szilágysági emberekre jellemző szerény visszafogottságból, és a „SILVAN” is azt sugallta, hogy az erdő menti zárt állapotunkból ki kell egyszer szabadulni. Elkezdett velünk foglalkozni a megyei és az országos sajtó, megkerestek a különböző TV csatornák, hírmagazinok (Adevárul, Pro Tv, TVR1, TVR3, DUNA TV, Kanal-D), a szakmai irodalom, a turisztikai szaklapok nagyon hamar felfigyeltek ránk és mindenki pozitívan mutatott be bennünket. Meghívtak szakmai találkozókra, a legrangosabb hazai borvásárokra, versenyekre (Good Wine, VinVest, Top 100 vinuri, Salonul vinurilor Millesime, Top Brands, Vinuri de top), a nagyok társaságában sorra gyűjtöttük az érmeket, elismeréseket. Az erdélyi szőlőhegyek 2017-es Nagydíját nyerte el a 2016-os Riesling borunk, Románia 100 legjobb bora között a barikolt merlot borunk, Traminerünk a 2017-es év legjobb traminerje elismerést kapta. Számos borbemutatóra hívnak meg az egész országba, külföldre, Budapestre. Bár a legfontosabb vásárlóink a szilágysági, partiumi és erdélyi emberek, elmondhatom, hogy már ott vagyunk a Horeca lánc számos éttermében, üzletláncok polcain, próbálkozunk a lengyel, magyar piacon, sikeresen mutatkoztunk be Dániában, Németországban.

Nem szabad megállni, a minőségen sokat lehet még javítani, többet kell dolgozni a piacépítésen, társulni kellene, és egy olyan erős márkát létrehozni a szilágysági boroknak, pezsgőnek, pálinkáknak, amelyik versenyképes lehet bármely hazai és anyaországi régió termékeivel.

– Mi a jó bor titka, illetve egy szőlősgazda milyen munkálatokat kell ilyenkor, május közepén elvégezzen ahhoz, hogy majd jó termése legyen ősszel?

– Jó borhoz bizony kell a jó szőlő, a jó idő, a jól felszerelt pince és a hozzáértés.

Ami a szőlőskertben elvégzendő idénymunkát illeti, május ezen időszakában megkapáljuk és lekaszáljuk a sorok közét, legyomírtózzuk a tőkék közötti részt. Pótoljuk a hiányzó tőkéket, műanyag védővel segítjük a fejlődésüket. Már megvolt a lemosó permetezés, de ha veszélyes bogarak, hernyók jelennek meg, permetezni kell. Eltávolítjuk az alanyból kinövő vadhajtásokat, az oldalhajtásokat, letakarítjuk a kérget. Kiegyenesítjük az oszlopokat, a tutorokat (tartópálca), drót huzal kivető rugókat szerelünk fel, próbáljuk csökkenteni így a zöld munkákra szánt időt. Permetezni kell peronoszpóra ellen, ahányszor csak szükségét látjuk. Közben nézzük az eget, a felhőket, hogy legyen eső, de ne legyen vihar…

,,Kedves szilágysági szőlősgazdák! A 19 század közepén az a hír járta, hogy a szilágysági borok sokkal jobbak, mint az érmellékiek (és nem csak), áruk is kétszer annyi. Bizonyítsuk be, hogy ez elmondható a 21 század boraira is!” – üzeni Szoboszlai Attila vállalkozó.

 

Kulcsár Mária