Thu. Mar 28th, 2024

A PNRR révén 160 millió euró értékben hirdettek meg pályázatokat a kutatók számára

Jelentős uniós összegek fordíthatók kutatásra, innovációra és digitalizálásra, a kormány pedig támogatja, hogy a költségvetésben nagyobb összeget különítsenek el ezekre az ágazatokra, jelenleg ugyanis az EU-tagállamok közül Románia fordítja a legkevesebbet a kutatásra, mindössze a GDP 0,17 százalékát – mondta kedden Sebastian Burduja.

A kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős miniszter emlékeztetett, hogy az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében több mint 160 millió euró értékben hirdettek meg kutatási pályázatokat, hogy Romániába vonzzák a kutatókat. Ebből a pénzből három éven keresztül legalább 120 kutató munkáját tervezik körülbelül 1,4 millió euróval támogatni. ‘Ez nem kevés pénz, a kiválasztási kritériumok meglehetősen szigorúak’ – tette hozzá.

Azt is elmondta, a támogatást román és külföldi kutatók egyaránt megpályázhatják, jómaga viszont reméli, hogy minél több román lesz a pályázók között.

Burduja említést tett a 2021-2027-es versenyképességi programról, amely révén 110 millió eurót szánnak egy központ létesítésére, amely a mikroelektronika és nanotechnológiák területén tevékenykedő intézményeket kapcsolná össze. Kifejtette, nem hisz abban, hogy Romániának – Kína és Tajvan példáját követve – mikrocsipgyártásba kellene kezdenie, mert ez többmilliárdos befektetést feltételezne; de úgy véli, Románia megszerezhetne egy szeletkét a piacnak ezen területéből, ‘jobbára a kutatás, tervezés dizájn területén’.

Hozzátette, Románia az utolsó helyen áll az uniós tagállamok között a kutatásra fordított GDP-arányos összeget illetően (mindössze 0,17 százalék a bruttó hazai termékből), és a kormány támogatja, hogy ezt az arányt a következő évi költségvetés kidolgozásakor számottevően megemeljék.