Sun. Oct 13th, 2024

A miniszterelnök szerint a kormány állampapírok kibocsátását fontolgatja

A kormány jelenleg felméri a hozzáférhető pénzügyi forrásokat, és fontolóra veszi, hogy kötvényeket bocsát ki a román állampolgárok számára – mondta hétfő esti sajtótájékoztatóján Ludovic Orban miniszterelnök.

Orban kijelentette, a gazdasági fellendülés érdekében a kormány felméri azokat a mozgósítható pénzügyi forrásokat, amelyekhez a következő időszakban hozzáférhet. Ezekbe a forrásokba beletartoznak az állami költségvetés és az európai alapok mellett a hazai, illetve a nemzetközi pénzintézetektől felvehető hitelek.

Ugyanakkor a kabinet fontolgatja állampapírok, kötvények kibocsátását, hogy a román állampolgárok ezekbe fektethessék megtakarított pénzüket. ,,Még azon is gondolkodunk, hogy bizonyos állampapírok kijelölt célokat szolgáljanak, az állampolgárokat vonjuk be egy Románok a románokért-szerű programba” – mondta a kormányfő.

A kormányfő beszélt arról is, hogy több nemzetközi pénzintézet (a Világban, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank – BERD) fontolgatja beruházási programok indítását Romániában.

Hangsúlyozta: az eddigi gyakorlattól eltérően, a fejlődés alapja nem a fogyasztás, hanem a beruházás kell hogy legyen.

agerpres.ro