Wed. May 8th, 2024

,,A jövőkép is megvan, már csak dolgozni kell rajta”

,,A megye legfiatalabb magyar polgármestere, Bántó Zoltán, közgazdaságtant és szociológiát tanult Kolozsváron, ott mesterizett. Egyetemi tanulmányai után külföldön dolgozott egy évig. Volt Írországban, Angliában, de mivel lokálpatriótának tartja magát, mindenképp haza akart térni, s a megszerzett tudását itthon akarta kamatoztatni. Hat évig a Gál Tövishát LEADER helyi akciócsoportban dolgozott animátorként, később pályázatelemzőként, ahol kistérségek pályázatait kezelte, a bejövő pályázatokat ellenőrizte, majd kollégáival azokat továbbküldte az illetékes hatóságoknak. Négy évig tanácsos volt, ezáltal a község ügyeit jól ismerte, és a közigazgatásban is szerzett tapasztalatot. Hosszú megfontolás után 2016-ban polgármesternek jelöltette magát, résztvett az előválasztáson, a lakosok bizalmat szavaztak neki, s megnyerte azt.”

Szilágysámsonról, a községet érintő projektekről, az e heti Szilágyságban olvashatnak.