Sat. Apr 20th, 2024

A fiatal gazdák támogatásáról

Április végén indítaná a Vidéki Beruházások Országos Ügynöksége a fiatal gazdák támogatására vonatkozó országos programot.

Azért döntöttek a viszonylag késői kezdés mellett, mert a programban való részvétel utazást feltételez, amit a koronavírus-járvány miatt nem ajánlanak a hatóságok.

A 6.1-es intézkedésre a mezőgazdasági minisztérium 40 millió eurót különít el a 2014–2020-as vidékfejlesztési terv megvalósítására szánt összegből. Ez a pénz 900 fiatal gazda támogatására lenne elegendő.
A kiírásra valószínűleg márciusban kerül sor. Az intézkedésnél a fiatal gazda pályázat útján 40, illetve 50 ezer euró támogatást kaphat a gazdaság SO-euró értékétől függően két részletben: a si­keres pályázat esetén a szerződés megkötése után a teljes összeg 75 százalékát, a második részletet pedig legtöbb 3 év után. A pályázati kiírás közvitája március 13-án járt le.

Sütő Attila