Sat. Apr 20th, 2024

Gazdafórumot szerveztünk Sarmaságon

Február 6-án, a szilágysági falugazdászok szervezésében, Gazdafórumot szerveztünk Sarmaságon. Közel 30 érdeklődő vett részt a környékről. Három témakörben hallhattunk előadásokat: Támogatási rendszerek a biogazdálkodásban címmel Albert Imre falugazdász, a Bioterra Egyesület ügyvezető igazgatója, előadásában elénk tárta az ökológiai gazdálkodás előnyét, az ide vonatkozó szabályokat, célját. Tájékoztatta a hallgatóságot az ide vonatkozó támogatási rendszerről. Európában 12,6 millió hektáron folyik ökológiai termelés. Romániában 365 ezer hektáron, több mint 10 ezer gazdaság van.

Szövetkezeti formák előnyei, támogatási lehetőségek címmel Hosu Alin, az EGIS munkatársa tartott előadást. Népszerűsítette a szövetkezeti forma előnyeit, mind a termelésben, mind az értékesítésben, mondván, ezáltal előnyben részesülnek az uniós pályázatok lehívásánál, e mellett a jövedéki adó terhe alól is mentesülnek.

Huszár Antal falugazdász, a Metszés bemutató a gyakorlatban előadásában a Gazdafórum házigazdájának, Széri Sándor gyümölcsösében tartott gyakorlatias bemutatót. Ismertette a korona metszés és termőre metszés közötti különbséget, a helyes metszés módját, kiemelte a metszés fontosságát a termésképzésben.

Sütő Attila