Fri. Mar 29th, 2024

5 évre csökken a vállalkozások könyvelési dokumentumainak archiválása

Tíz évről öt évre csökken a papíralapú bizonylatok megőrzési ideje a cégek esetében– erről a törvénykezdeményezésről szavazott ma első házként a szenátus.

Turos Lóránd, Szatmár megyei szenátor, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője elmondta: „az archiválást szabályozó törvény módosítása fontos lépés a digitalizáció felé, ugyanakkor ezzel az intézkedéssel csökkentjük a vállalatokat terhelő bürokráciát, és a környezetet is védjük a felhasznált papírmennyiség csökkentésével.”

A jelenlegi jogszabály arra kötelezi a vállalatokat, hogy 10 évig megőrizzék a papíralapú bizonylataikat, például a pénztárszalagokat, annak ellenére, hogy az ellenőrzéseik során a pénzügyi hatóságok legfeljebb öt évig visszamenőleg kérhetnek el dokumentumokat.

Antal Lóránt Hargita megyei szenátor, a szenátus Gazdasági, Ipari és Szolgáltatásokért felelős bizottság tagja a törvénytervezet jóváhagyását követően elmondta: „az állam dolga nem az kell legyen, hogy akadályokat teremtsen, hanem hogy azokat lefaragja. A gazdasági bizottságban egy olyan törvénykezdeményezést sikerült megtárgyalni, amely elősegíti a vállalkozásokat abban, hogy a pénzügyi bizonylatokat ne 10 évig, hanem csak 5 évig legyen szükséges megtartani. Az RMDSZ célkitűzése az, hogy minden esetben csökkentsük a bürokráciát, így megkönnyítjük a vállalkozók és a polgárok életét. “

A törvénytervezet esetében a végső döntést a képviselőház plénuma hozza meg, majd az államelnöki kihirdetést követően lép hatályba.