Thu. Mar 28th, 2024

24 személynek adott Ezüstfenyő-díjat az RMDSZ

A marosvásárhelyi SZKT-n adta át a 2018-as Ezüstfenyő-díjakat az RMDSZ mindazon személyek munkájának elismeréseként, akik jelentős szerepet vállaltak a közösségi javak és a szülőföld visszaszerzésében, valamint a Szövetség programjának megvalósításában. A szülőföld-megtartó tevékenységért díjazott 24 személyt Kelemen Hunor szövetségi elnök köszöntötte.

A Szövetség 2018-as Ezüstfenyő-díjazottjai: 

  • Balázs Attila, az RMDSZ gazdasági igazgatója

  • Balta János író, újságíró

  • Dr. Barra Zoltán szilágycsehi orvos, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének alapító tagja

  • Berki Edith, az RMDSZ sarmasági szervezetének elnöke, helyi tanácsos, a sarmasági Nőszervezet elnöke, a Szilágy megyei Nőszervezet alelnöke

  • Bokor Sándor, Parajd község polgármestere,

  • A Búzavirág Néptáncegyüttes

  • Ciubotariu Simon római katolikus pap

  • Dávid Lajos, a nagybányai Teleki Magyar Ház vezetője

  • (Post-mortem Ezüstfenyő-díj) Dima Levente, a Szövetség Zágoni szervezetének korábbi elnöke és Zágon község néhai alpolgármestere

  • Dukrét Géza tanár, helytörténész, néprajzkutató, műemlékvédő

  • Farkas Aladár, gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő

  • Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere, az Alcsík Kistérség Fejlesztési Társulás elnöke

  • Laczikó Enikő Katalin államtitkár, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője

  • Ladányi Árpád Csaba ügyvéd, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke

  • Jakab László, az RMDSZ bihardiószegi szervezetének elnöke, tanácsos, és a helyi református egyházközség főgondnoka

  • Kádár György, Újmosnica község alpolgármestere,

  • Kereskényi Gábor, az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke, Szatmárnémeti polgármestere

  • Kovács Irén Erzsébet kisebbségi oktatásért felelős államtitkár

  • Makkai László, az RMDSZ kolozsvári szervezet hidelvei körzetének elnöke, a Szövetség alapító tagja

  • Rémán György, Sajóudvarhely alpolgármestere,

  • Prof. Dr. Szabó Béla, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Tanszék, a Marosvásárhelyi 1. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, valamint a MOGYE Magyar Tagozatának vezetője

  • Széll Lőrincz, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének ügyvezető elnöke, a Hunyad Megyei Sport és Ifjúsági Hatóság vezetője,

  • Székely Szidónia tanárnő

  • Pesek Szilárd Zoltán önkormányzati képviselő, tanár

RMDSZ tájékoztató