Sat. Apr 20th, 2024

2019. március 15. Szilágybagoson

,,Hála és köszönet illeti iskolánk pedagógusait, többek között Bogdán Ilonát, Somogyi Jánost és nem utolsó sorban az i­gazgatónőt, Bacsadi-Diószegi Piroskát, akik felkészítették a diákokat. Petőfi méltatását Kossuth megéneklése követte. Kossuth nótákat hallgathattunk a Mákvirág népdalkör előadásában Birtalan József vezetésével, aki két énekszám között erre az alkalomra írt saját költeményét is felolvasta. A kultúrházban zajló ünnepség utolsó felszólalója Marina Ida polgármesterasszony volt. Beszédében köszönetet mondott minden fellépőnek és jelenlévőnek, hogy közösen a nemzeti szimbólumainkkal szívünkön és lelkünkben együtt ünnepelünk már évek óta és tesszük ezt majd a jövőben is! Tárogató beve­zetővel énekeltük nemzeti imánkat: a Himnuszt. Dallamával az elmúlt titkos majd nyilvános Március 15-ök hangulata áradt szét az ünneplők seregén. Az ajkak izmai egyszerre mozdultak és a szívek egy ütemre lüktettek. Ezt át kell élni! Ezt követően a népes ünneplő csapat rendezett sorban a kultúrott­honból a templomkertbe vonult, hogy a kegyelet koszorúit elhelyezzék a két világháborúban elhunyt Bagosi Hősök előtt, az ott felállított emlékmű körül.”

Részletesebben a megemlékező ünnepségről a Szilágyság 11. lapszámában olvashatnak.