Tue. May 7th, 2024

Zilahon turnézik a Szomszédnéni!

Március 14-én az egyik humorista a boldogságot keresi, a másik a feleségét

2024-ben a Szomszédnéni Produkciós Iroda Karinthy-gyűrűs humoristái ismét Erdély körútra indulnak, hogy színpadra vigyék a Dumaszínház által „az év önálló estjének” titulált előadásukat.

Tóth Szabolcs „Boldogság – Akarok róla beszélni”, valamit társa „Bálint Ferenc feleséget keres” estjét „Kettő az egyben” koprodukcióban viszik a közönség elé március 14-én, 18 és 20 órától a zilahi Vigadóban.

„Több, mint tizennégy éve élek együtt a feleségemmel – avat be Bálint Ferenc, a Szomszédnéni egyik fele – , és arra jöttem rá, hogy a jó párkapcsolat titka, hogy minden tavasszal elmegyek turnézni. Sokkal kevesebb közöttünk a konfliktus, mikor nem vagyok otthon. Meg aztán kevesebb tányér törik össze, és valljuk be, úgy sokkal, de sokkal nehezebb eltalálni engem egy vázával, ha éppen Nagyváradon vagyok.”

„Nekem meg az a félelmem, hogy elfelejtem az életemet – egészíti ki Szabolcs, a másik Szomszédnéni – otthon is mindent elfelejtek… szóval beszélek róla, hogy nyoma maradjon. Aztán ha más nevet ezen, az az ő baja.”

Aki kíváncsi arra, hogy mi okoz nagyobb boldogságot, az első szerelem vagy ásni egy gödröt, hogyan lehet elrontani egy tengerparti nyaralást, vagy milyen a feleséged jóváhagyásával Tinderezni, miközben túszul ejt egy majom – nem fog csalódni!

Az előadásra belépők válthatók a megyei RMDSZ irodában (Kossuth Lajos 33., 9-16 óra között), a SziT területi szervezeteinél és a SZMDT-nél, a jegy ára 45 lej.