Wed. May 8th, 2024

Zilah: Parkolóház épül és beköltözhettek a lakók az új ANL-s tömbházakba

Két parkolóházat építenek Zilahon. December végén pedig hatvan család átvehette a nemrég elkészült, állami lakásalapból épített (ANL) lakásokat a Liget negyedben.

A tavalyi év utolsó helyi tanácsülésén a városatyák elfogadták az emeletes parkolóházak kialakítására vonatkozó műszaki dokumentációt, azaz a megvalósíthatósági tanulmányra, a műszaki tervre, az építési engedélyre és a közbeszerzésre vonatkozó dokumentumokat – ismertette Fazakas Miklós RMDSZ-es alpolgármester.LátványtervLátványtervHelyi költségvetésből két parkolóház épül, az egyik az 1. számú hosszított programú óvoda területén, a Nagy (Gheorghe Doja) utca elején, a másik a Járvány Kórház környékén, a Porolissum negyedben, a Teofil Moldoveanu utcában. A beruházás révén, melynek összértéke közel 11,5 millió lej, közel 75 parkolóhely létesül.

,,A két határozattervezet jóváhagyásával elindul a közbeszerzési eljárás, a vállalkozók az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren jelentkezhetnek a közbeszerzésre, a nyertes kivitelező kiválasztását követően elkezdődhetnek a munkálatok. A két projekt kivitelezését követően megnő az említett területeken a parkolóhelyek száma, ezt megelőzően viszont jelentős beruházásokra kerül sor: közművesítés, az épület megépítése, belső és külső munkálatok, tereprendezés, zöldövezet kialakítása. A kezdeményezés különösen fontos a zilahiak és a városba érkezők számára, mert a városközpont felújítása során parkolóhelyek szűntek meg, de célunk, hogy újakat hozzunk létre, így született meg a két parkolóház megépítésének gondolata” – fogalmazott az alpolgármester.

További részleteket a https://maszol.ro/belfold/Zilah-Parkolohaz-epul-es-bekoltozhettek-a-lakok-az-uj-ANL-s-tombhazakba oldalon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.