Thu. Mar 19th, 2026

XVI. Zrínyi Ilona Matematikaversenyen a Szilágyságban

A matematika iránt érdeklődő diákok számára minden évben kiemelkedő esemény a Zrínyi Ilona Matematikaverseny, amely a Kárpát-medence egyik legismertebb és legnépszerűbb matematikai megmérettetése. A verseny megálmodói és évtizedek óta szervezői a kecskeméti MATEGYE Alapítvány (Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány) munkatársai. A megmérettetés célja, hogy játékos, gondolkodtató feladatokon keresztül fejlessze a tanulók logikus gondolkodását és problémamegoldó képességét.

Szilágy megyében idén már 16. alkalommal szervezhettem meg a versenyt. Ebben a tanévben 19 iskola 370 diákja jelentkezett a megmérettetésre. A novemberben megrendezett helyi forduló után 214 tanuló jutott tovább a megyei szakaszba, amelyet február 20-án tartottak a szilágyperecseni 1-es számú Általános Iskolában. Mindkét fordulót követően a kódlapokat Kecskemétre küldték, ahol számítógépes javítás után történt meg az eredmények feldolgozása.

A verseny ünnepélyes díjkiosztójára 2026. március 11-én került sor Szilágyperecsenben. A tavaszi napsugarak köszöntötték az eseményre érkező tanulókat, pedagógusokat és szülőket. Az iskola zsúfolásig megtelt dísztermében valóban „csupa győztes” foglalt helyet, hiszen azok a diákok kaptak meghívást, akik évfolyamukon az első hat helyen végeztek, illetve csapatban első helyezést értek el. Összesen 63 tanuló részesült egyéni vagy csapatdíjban, emellett tíz pedagógus munkáját is elismerő oklevéllel jutalmazták.

A vendégeket köszöntve Máté Zoltán igazgató is részt vett a díjak átadásában. Az egyes évfolyamok legeredményesebb versenyzői a következők voltak.

Második osztály:

  1. Varga Mátyás (Zilah – Wesselényi, felkészítő: Rákosi Réka-Renáta)
  2. Bálint Anna-Tifani (Szilágypanit, felkészítő: Bogdán Magdolna)
  3. Rácz Karola (Zilah – Simion B., felkészítő: Tóth Enikő)
  4. Molnár Nóra (Kraszna, felkészítő: Vincze Lenke)
  5. Kulcsár Sámuel (Szilágyperecsen, felkészítő: Bacsadi Izabella)
  6. Bogya Jonatán (Kraszna, felkészítő: Kocsis Éva)

Harmadik osztály:

  1. Kulcsár Dávid (Szilágyperecsen, felkészítő: Király Enikő)
  2. Kocsis-Feri Áron (Sarmaság, felkészítő: Katona Edith-Enikő)
  3. Demjén Krisztián (Zilah – Wesselényi, felkészítő: Poenar-Nagy Csilla-Zsuzsánna)
  4. Debreczeni Noel-Ádám (Szilágysámson, felkészítő: Boda Emőke)
  5. Dimény Sára (Zilah – Simion B., felkészítő: Szalai Erzsébet Ildikó)
  6. Boros Bence (Zilah – M. Eminescu, felkészítő: Fazakas Csilla)

Negyedik osztály:

  1. Veres Árpád-Máté (Kraszna, felkészítő: Bogya Timea Zsuzsanna)
  2. Széri Attila-Hunor (Sarmaság, felkészítő: Tóth Tímea)
  3. Horváth Leved-Ágoston (Zsobok, felkészítő: Ambrus-Ferencz Edit)
  4. Ősz Gréta Abigél (Szilágynagyfalu, felkészítő: Pályi Csilla-Orsolya)
  5. Kui Kristóf (Zilah – Wesselényi, felkészítő: Pünkösti Ildikó)
  6. Rácz Alex-Dominik (Szilágypanit, felkészítő: Ungur Mónika)

Ötödik osztály:

  1. Balogh Dominik (Szilágynagyfalu, felkészítő: Bartus Angelika-Natália)
  2. Domokos Hanna-Ilona (Zilah – Simion B., felkészítő: Faluvégi Melánia)
  3. Dombi Dávid (Zilah – M. Eminescu, felkészítő: Bernáth Andrea)
  4. Kulcsár Áron (Szilágyperecsen, felkészítő: Egri Éva)
  5. Kiss Anna (Szilágysomlyó, felkészítő: Veres Enikő)
  6. Nagy Áron (Szilágyperecsen, felkészítő: Egri Éva)

Hatodik osztály:

  1. Fehér Áron-Bence (Szilágyperecsen, felkészítő: Egri Éva)
  2. Katona Koppány (Zilah – M. Eminescu, felkészítő: Bernáth Andrea)
  3. Kulcsár Andrea (Zilah – M. Eminescu, felkészítő: Bernáth Andrea)
  4. Szilágyi Kriszta (Szilágyballa, felkészítő: Farkas Brigitta-Alexandra)
  5. Balla Regina (Szilágyperecsen, felkészítő: Egri Éva)
  6. Gáll Balázs-Sándor (Szilágyperecsen, felkészítő: Egri Éva)

Hetedik osztály:

  1. Pop Konrád-Olivér (Szilágynagyfalu, felkészítő: Bartus Angelika-Natália)
  2. Boda Botond (Zsibó, felkészítő: Boda Zoltán)
  3. Balla Nóra (Szilágyperecsen, felkészítő: Egri Éva)
  4. Orosz Milán (Sarmaság, felkészítő: Kupás Ernő)
  5. Veres Nándor (Szilágysomlyó, felkészítő: Veres Enikő)
  6. Józsa Renáta (Szilágyperecsen, felkészítő: Egri Éva)

Nyolcadik osztály:

  1. Farnas Dávid (Szilágynagyfalu, felkészítő: Bartus Angelika-Natália)
  2. Kulcsár Evelyn Kitti (Zilah – M. Eminescu, felkészítő: Bernáth Andrea)
  3. Józsa Benedek (Szilágyperecsen, felkészítő: Egri Éva)
  4. Kulcsár Dávid-Krisztián (Szilágyperecsen, felkészítő: Egri Éva)
  5. Kutasi Blanka (Szilágysomlyó, felkészítő: Veres Enikő)
  6. Szilágyi Benedek Efraim (Szilágynagyfalu, felkészítő: Bartus Angelika-Natália)

Csapatversenyben is több iskola kiemelkedő eredményt ért el. „Csapatban első” oklevelet vehettek át:
– Tóth Enikő tanítónő zilahi (Simion B.) másodikosai: Király Flóra, Maier Izabella, Rácz Karola
– Szalai Erzsébet Ildikó tanítónő zilahi (Simion B.) harmadikosai: Bekő Kristóf Márk, Dimény Sára, Popovici Kata Léna
– Tóth Tímea tanítónő sarmasági negyedikesei: Bondor Jáfet Efraim, Széri Attila Hunor, Ungvári Kristóf Lóránd
– Bernáth Andrea tanárnő zilahi (M. Eminescu) ötödikesei: Dombi Dávid, Kiss Veronika Noémi, Kupás Lilla Timea
– Egri Éva tanárnő szilágyperecseni hatodikosai: Balla Regina, Fehér Áron-Bence, Gáll Balázs-Sándor
– Egri Éva tanárnő szilágyperecseni hetedikesei: Balla Nóra, Darabont Bernadett-Noémi, Józsa Renáta
– Bartus Angelika-Natália tanárnő szilágynagyfalui nyolcadikosai: Boros Dávid, Farnas Dávid, Szilágyi Benedek Efraim.

Elismerő oklevelet kaptak azok a pedagógusok is, akik a legtöbb tanulót készítették fel a versenyre, illetve akiknek diákjai a legmagasabb pontszámokat érték el. Az idei díjazott pedagógusok: Bartus Angelika-Natália (Szilágynagyfalu), Bernáth Andrea (Zilah), Boda Zoltán (Zsibó), Egri Éva (Szilágyperecsen), Katona Edith-Enikő (Sarmaság), Király Enikő (Szilágyperecsen), Rákosi Réka-Renáta (Zilah), Tóth Enikő (Zilah), Tóth Tímea (Sarmaság) és Veres Enikő (Szilágysomlyó).

A verseny országos döntőjét április 17–19. között rendezik meg Kecskeméten. A szilágysági fordulóból három tanuló kapott meghívást a rangos megmérettetésre: a másodikos Varga Mátyás, a harmadikos Kulcsár Dávid és a negyedikes Veres Árpád-Máté.

A díjkiosztó ünnepség ismét bebizonyította, hogy Szilágy megyében sok tehetséges, a matematika iránt érdeklődő diák tanul, akik szorgalommal és kitartással érnek el szép eredményeket.

Vig-Szabó Andrea E., tanítónő, a verseny megyei szervezője