Sat. Apr 20th, 2024

XVI. Szilágyság-kutatás konferencia

,,Az előadásokat követően újabb két Petri Mór díjat adtak át:

Az egyik díjat posztumusz kapta a húsz évvel ezelőtt elhunyt Sípos László bogdándi helytörténész, néprajzos. Méltatását Kovács-Kuruc János tartotta és a díjat az özvegye vette át.

A másik díjat a tasnádszarvadi református egyházközség kapta, azért mert igen tisztességesen ápolja a falu nagy szülötte, Petri Mór emlékét. A díjat a közösség küldöttsége vette át, Dénes Béla lelkész és Fóris László főgondnok vezetésével. A laudációt Bikfalvi György mondta.

Az előadások és díjazás befejezése után a bogdándiak a Pro Senectute alapítvány által szervezett szeretetvendégségre invitálták a népes közönséget, ahol kötetlen beszélgetéssel és nótázással fejeződött be a kétnapos konferencia.

Az immár 16-ik alkalommal megrendezett Szilágyság-kutatás konferencia jó alkalom, hogy a szélesebb közönség is megismerkedjen e régió közelebbi vagy távolabbi múltjával. Remélhetőleg az előadások tanulmányok formájában is olvashatók lesznek.

A rendezvénynek számos támogatója volt: A Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központ, az RMDSZ Szilágy Megyei és hadadi szervezete, a hadadi református egyházközség, a bogdándi Sípos László Múzeum, a bogdándi Pro Senectute Alapítvány, a Communitas Alapítvány, Info Graph Kft. Zilah, Kemsilvanum borászat (Kémer), Bogdán Bogyó István, Birta Szabó Tamás, Csóka László, Katona Csaba, Kovács Kuruc Szabolcs, Májer Elemér, Seres Dénes, Szilágysámsoni Öregfiúk Focicsapat, Torkos Pál és Piroska, Kaszta András, Végh Sándor.”

A konferenciáról részletesebben az e heti Szilágyságban olvashatnak.