Tue. Oct 15th, 2024

XV. Csávossy György Kárpát-medencei Borverseny

2021. november 24., Budapest

FELHÍVÁS

A már szép hagyománnyá érett rendezvényünk, a határon túli, magyar, bortermelő kollégáink találkozója és boraik versenye, a pandémia miatti egy év kihagyást követően idén ismét folytatódik. A Magyar Bor Akadémia, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Zászlósborok Rendje és a Soós István Borászati Szakképző Iskola együttműködésével, immár tizenötödik alkalommal rendezi meg a Csávossy György Kárpát-medencei Borversenyt.

A borversenyre 2021. november 24-én kerül sor a Soós István Borászati Szakközép Iskola Tangazdaságában, amelyet 100 pontos rendszerben, terveink szerint három, esetleg négy bizottságban bonyolítunk le. A zsűriben nem csak magyarországi szakemberek, hanem a nevezők, a határon túli borászok közül is többen részt vesznek.

Az elmúlt években született döntés és a pozitív tapasztalatok nyomán, idén is külön kategóriába sorolva kerülnek minősítésre az „alternatív technológiával” készített borok, mint az öko, a bio, a biodinamikus, a narancs és a „kénmentes” – nagyon alacsony kénessav használattal készült – bortételek.

A nagyközönség számára mind a verseny borai, eredményei is bemutatásra kerülnek 2021. november 25-én, mint két esztendővel ezelőtt, különösen rangos helyszínen a Pesti Vigadóbana „Borest a Bor Akadémián” rendezvényen, ahol az „Év Bortermelője Magyarországon” díj ez évi jelöltjei személyesen mutatják be és kóstoltatják boraikat.

A versenyről tudni érdemes még, hogy a borok nevezése ingyenes, de csak palackos borokat fogadunk. Tekintettel a határon keresztül történő szállítás nehézségeire, mintánként 3-3 palackot kérünk a nevezőktől.

A jelentkezési lapot  amit kérjük minden esetben faxon vagy e-mailen legkésőbb 2021. november 15-ig előre eljuttatni a szervezők részére, valamint kérjük mellékelni a minták mellé is!

Érdeklődni és jelentkezni Sütő Attila falugazdásznál a következő telefonszámon: 0735500322 lehet, 2021. november 11, csütörtökön 21.00- óráig.