Tue. Oct 15th, 2024

Vesztegzár alá vonják a Ialomiţa megyei Ţăndărei városát

Vesztegzár alá vonják a Ialomiţa megyei Ţăndărei városát, ahol magas a koronavírussal fertőzött személyek száma és sokan meghaltak – jelentette be szombaton Marcel Vela belügyminiszter, hozzátéve: az intézkedés az április 4-én kiadott 7-es számú katonai rendelet része.

Kifejtette: a lakosság ellátását végző teherfuvarozók behajthatnak a városba, illetve kiléphetnek onnan.

,,Jelenleg a fizikai távolságtartás az egyetlen megoldás. (…) Ebből az időszakból csak akkor jövünk ki jól, ha helyesen cselekszünk” – hangoztatta a belügyminiszter szombati sajtónyilatkozatában.

Marcel Vela szerint az új katonai rendeletet egyes polgárok viszonyulása tette szükségessé, akik nem értik meg, hogy a vírus mennyire veszélyes, és hogy cselekedeteik milyen következményekkel járhatnak.

,,Tájékoztatni szeretném őket, hogy a törvény mindenkire vonatkozik, és azt mindannyiunknak tiszteletben kell tartanunk” – mondta a tárcavezető, rámutatva: egy vaslui-i polgár az első román állampolgár, akit előzetes letartóztatásba helyeztek, mert nem volt hajlandó megállni a rendőrségi szűrőnél.

A ţăndărei-i helyzetről elmondta: a Ialomiţa megyében regisztrált 48 fertőzött személyből 32, azaz több mint 60 százalék ţăndărei-i, a halottak esetében pedig még aggasztóbb az arány, nyolcból hét származik erről a településről.

,,Mindezek okán az április 4-én kiadott katonai rendelettel vesztegzár alá vonjuk Ţăndărei városát” – mondta a miniszter.

Hozzátette: a városba be- és a városból kilépő forgalmat a belügyi és védelmi minisztérium egységei ellenőrzik.

agerpres.ro