Fri. Apr 19th, 2024

Vela pontosít: Nincs szükségük nyilatkozatra azoknak, akik lakhelyük környékén sportolnak vagy kutyát sétáltatnak

A lakhelyük környékén kutyasétáltatás vagy egyéni sportolás, mozgás céljából kimenő személyeknek nem szükséges saját felősségre kiállított nyilatkozatot magukkal vinniük, mivel az igazoltatást végző rendőr ellenőrizni tudja a lakhely címét a személyi igazolványból – pontosított a kedd este kiadott katonai rendelettel kapcsolatban Marcel Vela belügyminiszter.

A hírtelevíziónak adott nyilatkozatában a belügyminiszter elmagyarázta, a munkába, munkahelyre igyekvő személynek szüksége van egy saját felelősségre megírt nyilatkozatra vagy a munkáltató által kiadott igazolásra, amelyre nem szükséges feltétlenül pecsét.

,,A rendeletben nagyon világosan írja: vagy igazolás, vagy saját nyilatkozat, vagyis nem kell mindkettő. Nem kell lepecsételni, be lehet mutatni mobiltelefonon is, pont úgy, mint a repülőjegyet a repülőtéren. (…) Nem muszáj papírokat vinnie magával” – hangsúlyozta Vela.

Hozzátette, a rendelkezéseknek nem az a céljuk, hogy feszültséget keltsenek a lakosság körében, hanem pont az emberek érdekében hozták meg azokat.

,,Az állampolgároknak együtt kell működniük, mindenkinek tudatosítania kell magában, hogy ez az ő érdekében történik. Nem az állam, a kormány érdekében hozzuk meg ezeket a megszorító intézkedéseket. Minden, amit teszünk, a lakosság támogatására szolgál és a lakosságnak tudatosítania kell, hogy mi azért vagyunk itt, hogy őket segítsük” – mondta még Vela.

Arra a kérdésre, hogy következnek-e még ennél is drasztikusabb intézkedések, a miniszter azt válaszolta, hogy betartották a fokozatosságot a meghozott intézkedésekben, miután az országos vészhelyzeti bizottságban elemeztek minden lehetséges forgatókönyvet azokkal kapcsolatban, illetve azt, hogy milyen következményekkel járhatnak.

,,Fokozatosan akarjuk bevezetni ezeket, csak, ha feltétlenül szükségesek. Ha az emberek betartották volna a 2-es számú rendelet előírásait, talán nem került volna sor a 3-as számú rendelet szabályozásaira, azonban az emberek tréfának vették a javaslatokat, a közösségi oldalakon is megjelentek viccek ezekkel” – mutatott még rá Vela.

agerpres.ro