Thu. Apr 18th, 2024

Védelmi miniszter: Diplomáciai úton, párbeszéddel kell megoldani az úzvölgyi temető körül kialakult helyzetet

Diplomáciai úton, párbeszéddel kell megoldani az úzvölgyi temető körül kialakult helyzetet – hangoztatta csütörtökön Gabriel Leş védelmi miniszter, aki szerint néhány héten belül megoldás születhet az ügyben.

Szerdán elkezdődött a szakmai egyeztetés az úzvölgyi katonatemető ügyében a magyarországi és romániai illetékes szervek képviselői között. Az első, államtitkári szintű megbeszélést Bukarestben tartották, ezen – a védelmi minisztérium közlése értelmében – ,,a nyílt és pragmatikus, érzelmi felhangoktól mentes, az európai és euroatlanti értékekkel, valamint a Románia és Magyarország közötti stratégiai partnerséggel összhangban levő kommunikáció” fontosságát hangsúlyozták. A szaktárca szerint az egyeztetésen a felek abban állapodtak meg, hogy egy későbbi időpontban kiszáll majd a helyszínre egy bizottság, és – a felek rendelkezésére álló levéltári dokumentumok alapján – feltárást végez az úzvölgyi temető teljes területén. A bizottságban minden olyan állam képviseltetni fogja magát, amelynek nyugszanak katonái a nemzetközi temetőben – áll még a közleményben, amely arra is kitér, hogy a román fél tájékoztatta a magyar felet arról, milyen intézkedéseket hoztak eddig annak érdekében, hogy a temető átkerüljön a minisztérium kezelésébe.

A téma kapcsán Gabriel Leş védelmi miniszter csütörtökön azt mondta, mielőbb a végére kell járni a tárgyalásoknak.

,,Diplomáciai úton, párbeszéddel kell megoldani a helyzetet. Lévén, hogy az egyeztetések már elkezdődtek, szerintem néhány héten belül kiderül, milyen megoldást találunk, illetve hogy végül megvalósul-e, amit jelenleg tervezünk, azaz átkerül-e a temető a védelmi minisztérium kezelésébe vagy sem (…) Nem tudom, mennyi időre van szükség az átvételhez szükséges dokumentumok előkészítéséhez” – fogalmazott a miniszter.

agerpres.ro