Sat. Apr 20th, 2024

Utcákat aszfaltoztak le Szilágycsehben

,,Saját költségvetésből megcsináltuk a kanalizálást, és leaszfaltoztuk az Arany János 1 és 2 utcákat. Ezeket a munkálatokat már akkor elkezdtük, amikor ide kerültem, de addig nem tudtunk aszfaltozni, amíg a szennyvizet nem oldottuk meg. A tavalyelőtt a csatornázást megoldottuk, a tavaly pedig teljesen rehabilitáltuk az utcát. Most parkolóhelyek, esővízcsatorna, fedett patak, virágágyások vannak a házak előtt, és rendbe tettük a zöldségpiacot, mindezt saját költségvetésből.

Azt ígérték, hogy a héten befejezik az 1200 m-nyi főutat, ami Zilah­ról jön be a városba, ez kb. egy 630 ezer lejes munkálat volt. Esőzéskor folyt be a víz az emberek udvarára, most esővízcsatornát raktunk le, bővítettük az utat, mert sok az autó, nincs hol parkoljanak. Minden ház előtt megjavítottuk a járdát, és kiépítettük a bejáratot.
Az idén kezdtük el az Ady Endre utca (Kis utca) ja­­vítását, ami nagyon rossz állapotban volt. Évek ó­ta nem javították, az emberek hordták rá a követ, ezért feljebb volt mint a járda. Azért nem tudtuk hamarabb elkezdeni a munkát, mert ott a vízhálózat régi vascsőből volt, amit meg kellett szüntetni, és új csövekre kötni a vizet. Ezt a vízügyesekkel elvégeztük, most már mindenkinek a kapuja előtt új vezeték van.

Ezeken kívül 4,5 km útra (Szilágycseh-Csóra) raktunk aszfaltszőnyeget, és megcsináltuk a Borza utcát, valamint az erdészeti hivatal fele vezető szakaszt, melynek értéke 450 ezer lej volt.

Szintén az idén megjavítottuk a gyárak előtti és a Máramaros fele vezető utat, a Pacii és a Kossuth Lajos utcát, ami Völcsök fele megy, ez is 450 ezer lej volt. Mindez a megyei tanács segítségével valósulhatott meg, mert a második leosztásnál 1 millió lejt kaptunk.

A GAL Tövishát egyesület segítségével sikerült egy multifunkcionális traktort vásárolni, ami 60.000 euróba került, ez nagyon megkönnyíti és meggyorsítja a munkát ” – mondta Cheregi János polgármester.

 

A munkát folytatni kell

A Berekben nincs leaszfaltozva az út, de amíg a kanalizálást nem oldják meg, aszfaltozni sem lehet. A lehetőségekhez mérten mindent megtesznek azért, hogy ezt a részt is fejlesszék. Ezen kívül az elmaradt helyeken is be kell fejezni a víz- és a csatornahálózatot, leaszfaltozni a megmaradt utakat, többek között kellene építeni pár mezőutat, és a kis patakokat lefedni, mondta a polgármester, aki szerint Szilágycseh fejlődése már elkezdődött, most már csak folytatni kell a megkezdett munkát.