Sun. Jun 16th, 2024

ÚJVÁRAD – augusztusi tartalomajánló

A hatodik számával jelentkező folyóirat borítója Szabó Anna-Mária festményét kínálja, a vizuális művész portréját Mindenki kapjon levegőt című anyagában Kovács Bea rajzolta meg. Verssel, prózával jelentkezik Szénási Miklós, Sall László, Debreczeny György, Gál Hunor, Benedek Szabolcs, Erdős Virág és Kemenes Henriette. A foci fényes arca címmel Demény Péter írását közli az Esszé rovat. A Dialog/Párbeszéd rovat Traian Ștef A közönséges androgün identitás című szövegét kínálja, míg a Tandemben Magyari Sára nyelvész szerzőtársa ezúttal Sorbán Angella szociológus, a körüljárt téma A nyelv(használat) gazdasági ereje. Gimesi Dóra dramaturggal, a Budapest Bábszínház irodalmi vezetőjével Fekete Ágnes készített interjút A bábszínház a világ csodája címmel. Folytatja nagyváradi múzeumi sétáit Biró Árpád Levente, ez alkalommal az Aachvas Rein zsinagóga kiállítási anyagát értékeli. Boka László és Demény Péter a tenger irodalmi megjelenéséről ír a Ketten egy páston sorozatban. Cristina Rusiecki Székely Csaba Bányatrilógiájának bukaresti előadásait méltatja; Kocsis Csaba Elsőkönyves sikertörténet címmel Szűcs Péter Dharma című regényét. Zsidó Ferenc az Éjszaka valaki meghal érted című Bogdan Suceava regényt elemzi; Szűcs László pedig Szénási Miklós A Pacsirta utcai társasház című egyszemélyes játékát recenzálja. Zudor: Napkitörtés című írásában Kőrössi P. József egy hetvenes évekbeli történetet idéz fel Zudor Jánossal és Szőcs Gézával.

Az Újvárad kapható a jobb erdélyi könyvüzletekben, köztük a zilahi Tulipán könyvesboltban, továbbá elérhető már az online előfizetők számára is.