Sun. Oct 13th, 2024

Újraalakulásának 30 éves évfordulóját ünnepelte a Szilágy Megyei Tanács

,,1996-tól már ott volt az RMDSZ a megyeháza vezetőségében, mindig volt alelnökünk. Bár nehéz volt az első mandátum, mert akkor történtek a nagy átalakulások, de mindig helyt álltunk. Amikor elnyertük az uniós tagságot, elindult a látványos fejlődés, uniós és országos támogatásokra pályáztunk, és mindvégig arra törekedtünk, hogy Szilágy megyét felemeljük, a közösségeinkre odafigyeljünk. Nagy utat tettünk meg, hiszen ha megnézzük az egykori Zilaht vagy más helyi közösséget, és összehasonlítjuk a mostanival, azt látjuk, nagy előrelépést tettünk. A jövőre nézve civilizált európai életmódot szeretnénk biztosítani a közösségeinknek. Nem szeretném, hogy Szilágy megye beolvadjon egy nagy régióba, hiszen megvan, megnyerte az identitását, külön kis régiót képez Románia területén, az emberek jól érzik itt magukat, és megyénk fejlődését folytatnunk kell a továbbiakban is” – hangsúlyozta Seres Dénes képviselő.

Szilágyi Róbert-István hat éve a megyei tanács egyik alelnöke, a jelenlegi vezetőkkel arra törekednek, hogy a gazdaság fejlődjön. Nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális fejlesztésekre, az utaktól kezdve a kórházig és a szociális szféráig, az elkövetkező időszakban ipari parkot hoznak létre, hogy a megye fejlődjön, munkahelyeket teremtsenek, a fiatalok itthon maradjanak, illetve visszatérjenek.

„Azon is dolgozunk, hogy a Szilágyság nevét visszahelyezzük a térképre, hiszen megyénknek jellegzetes hagyománya, kultúrája, történelme van, itt olyan személyiségek születtek és vezették ezt a társadalmat Wesselényitől kezdve Szikszai Lajosig, akik nagyban hozzájárultak a város és a megye új arculatának kiépítéséhez. A mi feladatunk a megyét méltó szintre emelni, ahol mások is felnéznek rá, hiszen itt a közösségek harmóniában, békében és jó együttműködésben élnek együtt. Határozottan kijelenthetjük, hogy nemzeti, sőt európai szinten is példát mutathatunk a többség és a kisebbség közötti jó együttélés terén” – emelte ki az alelnök.

Az ünnepségről részletesen a https://maszol.ro/belfold/Ujraalakulasanak-30-eves-evfordulojat-unnepelte-a-Szilagy-Megyei-Tanacs honlapon és a Szilágyság újságban olvashatnak.