Fri. Mar 29th, 2024

Újabb földrengés történt Romániában

Kedden 15.16:53-kor újabb, a hétfő délutánihoz hasonló földrengés rázta meg Romániát. Forrásaink szerint Kolozsváron, a Szilágyságban és Bihar megyében is érezni lehetett.

Dari Tamás prefektus a földrengés kapcsán elmondta, a Szilágyságban is érezhető volt a földrengés, a 112-es segélyhívószámra érkezett néhány bejelentés, hozzájuk kimegy a tűzoltóság, megnézik, hogy az épület statikailag nem-e rongálódott, és minden esetet feljegyeznek. Szerencsére az eddigi értesülések alapján az ijedtségen kívül nem történt anyagi kár.

A Romániai Földfizikai Intézet jelentése szerint ugyancsak az olténiai Gorj megyében, 40 kilométer mélyen következett be a földmozgás, amely ezúttal 5,7-es erősségű volt.

Mint ismert, hétfőn 5,2-es erejű földrengés történt, amelyet három gyengébb utórengés követett.