Thu. Mar 28th, 2024

Új koptatóréteg kerül az aszfaltra

Az útfelújításokkal párhuzamosan több ma­gyarok lakta településeket összekötő útszakaszt láttak el koptatóréteggel (covor asfaltic), egyik ilyen a tavalyi év folyamán elkezdett 7 km hosszú Sarmaság-Kövesd útszakasz.

– Jelenleg a közbeszerzési eljárásnál az aszfaltra kerülő koptatóréteg kapcsán megkö­tünk egy 4 éves szerződést, amire november végén kerül sor, ha nem lesznek óvások. Ez azt jelenti, hogy ezután 4 évig nem kell újból licitálni, nem lesz közbeszerzési eljárás, hanem minden év elején kiadjuk a rendeletet a munkálatok megkezdésére – tájé­koztatott Szilágyi Róbert István, a Szilágy Megyei Tanács alelnöke.

Idén novemberben tervben van a Szilágycseh-Völcsök 3,5 km hosszú útszakasz és a Lompérti bekötőút (az országúttól Lompért bejáratáig) kiszélesítésének és leaszfaltozásának megkezdése.

Jövőre koptatóréteggel lesz ellátva a Csucsa-Varsolc, a 110 B Szilágysomlyó-Ilosva-Lompért-Sarmaság-Kémer, a 109 P Kémer-Halmosd, valamint a 103 N útszakasz, ami Váralmástól (az országúttól befele), Farnas, Zsobokot érintve Kolozs megye határáig tart – ismertette az alelnök.