Új iskolára várnak a szilágyfőkeresztúriak

Az önkormányzati választások és az azt követő egyeztetések után Cigányi községnek magyar falugazdásza lett a szilágyfőkeresztúri Bacsó Tamás személyében. 1996 és 2000 között magyar alpolgármestere, 2000-2016-ig magyar polgármestere volt a községnek, Szilágyfőkeresztúr pedig felzárkózott a fejlett települések soraiba – mondja Dull Benjámin tanácsos, helyi RMDSZ-elnök.
Cigányi község három faluból áll, hozzájuk tartozik Cigányi, Szilágygörcsön és Szilágyfőkeresztúr. A 2021-es népszámlálási adatok alapján csaknem 3400 lakósa volt a községnek, de az elmúlt években sokan beköltöztek, ezért a népesség növekedett, ugyanakkor a 23 százaléknyi magyarság apadóban lehet – vázolta az elnök, aki többnyire 2008-tól áll a szilágyfőkeresztúri szervezet élén. A tizenhárom tagú tanács három RMDSZ-es – kettő Szilágyfőkeresztúrról, egy Görcsönből –, négy PSD-s, és hat PNL-s képviselőből tevődik össze. Mint mondja, tanácsosként nagy öröm számára és a keresztúriak számára, hogy az idei költségvetésbe befoglalták a földgáz bevezetésére irányzott összeget, és a már 2010 környékén elkezdett új tanintézet építésének folytatását. „Ha a helyi tanács átveszi az épületet, remélhetőleg tovább visszük az oktatási intézmény létrehozását” – mesélte Dull Benjámin, aki hozzátette, jelenleg a diákok az egyház épületében tanulnak. A helybéliek mindig szerettek volna egy új iskolát, mert a jelenlegi kedvezőtlennek bizonyult, de az építkezési munkálatok anno leálltak. Reménykednek, hogy a felmérés után folytatódhat az építkezés, és az épületben óvodát, faluházat és orvosi rendelőt alakíthatnak ki. Egyik legnagyobb negatívumként a „gyerekhiányt” emelte ki az elnök: „lennének gyerekek, de a szülők inkább Zilahra viszik őket, ezáltal csökken a gyereklétszám. Ügyes, tehetséges fiataljaink vannak, és úgy vélem, hogy aki tanulni akar, az itt is tud, sőt vannak komoly szakemberek, akik itt végeztek: orvosok, mérnökök, lelkészek” – mondja.
További részleteket a https://maszol.ro/belfold/Uj-iskolara-varnak-a-szilagyfokereszturiak oldalon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.