Sat. Apr 20th, 2024

Turisztikai helységgé nyilváníttatnák Szilágyperecsent

A faluturizmusra és a helyi gasztronómiára alapoznának Szilágyperecsenben. A helybéliek már két múzeummal – a Iuliu Maniu (aki a községhez tartozó Szilágybadacsonyban született) és a Deleu múzeum – büszkélkedhetnek, jelenleg kivitelezés alatt áll a harmadik, a szőttes- és pálinkamúzeum, ezáltal a településre érkezők akár egy fél napot is eltölthetnek a községben. …

Gasztronómia, hagyma, specialitás

A polgármester elmondta, turisztikai helységgé nyilváníttatnák a települést, a gasztronómiára, a konyhára, nevezetességükre, a hagymára építene, mert a turisták kíváncsiak, nyitottak az újra, a helyi ételekre, specialitásokra. A szabadidős tevékenységek mellett ezt a gazdasági forrást akarnák kiaknázni a jövőben, pénzkeresési lehetőséget kínálva a helybélieknek.

„A stratégiában benne van a kiadó szoba lehetősége is, mert szinte minden családnál van egy tisztaszoba, amit kiadhatnának a turistáknak” – nyilatkozta Boncidai Csaba. A Helyreállítási és Rezilienciaépítési Terv (PNRR) révén kerékpárutat építenének a községközpontban, ami szintén kedvezne a helyi lakosoknak és a turizmusnak.

Az iskola szakosítását tervezik

A polgármester vallja, mozgást és kultúrát kell vinni a fiatalok életébe, ezért az iskola szakosítására törekednek, a helyiség adott, a költségvetésből megvásárolták az elmúlt napokban a hangszereket. A faluban nagyon sok tehetséges gyermek van, őket és a fiatalok művészet iránti érdeklődését támogatná az önkormányzat. Ha a törvény nem engedi meg a szakosodást, a magyar kormány támogatására alapoznak, a Petőfi-ösztöndíjasok révén. Egyre több a sportkedvelő diák is, a lányok a Ferencváros kézilabda csapatához, a fiúk a csíkszeredai Puskás Akadémiához tartoznak.

A szilágyperecseni tervekről részletesen a https://maszol.ro/belfold/Turisztikai-helysegge-nyilvanittatnak-Szilagyperecsent oldalon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.