Tue. Oct 15th, 2024

Túlterheltek voltak tavaly a Szilágy megyei bíróságok

A jelenlegi járványügyi helyzet miatt megváltozott szervezési intézkedések, az elbírálandó ügyek számának növekedése, a személyzet létszámingadozása és a betöltetlen bírói állások voltak azok a fő nehézségek, amelyekkel a Szilágy megyei bíróságok szembesültek a tavaly, és amelyek negatívan befolyásolták a hatékonysági mutatókat – tájékoztatott a Szilágy Megyei Törvényszék.

Az egyik legnagyobb gondot a személyzet hiánya jelentette. Mind a Szilágy Megyei Törvényszék, mind a helyi bíróságok esetében a bírói álláshelyek jelentős része – ha csak ideiglenesen is – betöltetlen maradt, ami kedvezőtlenül hatott az elvégzendő munkára, mivel nőtt az egy bíróra jutó ügyek száma, és ez nagy terhet rótt rájuk. A kisegítő szakszemélyzetet illetően a bírósági jegyzőkönyvvezetőket delegálás útján év közben egyik bíróságról a másikra helyezték át – ismertette a törvényszék sajtóreferense, aki elmondta, a megye két települése, Nyirsid és Alsóegregy a Zsibói Bíróság kerületéből a Zilahi Bíróságéba került át.  

A bíróságok tavaly évi tevékenységeiről a https://maszol.ro/belfold/Tulterheltek-voltak-tavaly-a-Szilagy-megyei-birosagok honlapon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.