Sat. Oct 5th, 2024

Továbbra is szünetel a személyszállítás Románia és a koronavírus által leginkább érintett országok között

A 7-es számú katonai rendelettel felfüggesztik a Románia és a koronavírus által leginkább érintett országok közötti személyszállítást, ugyanakkor enyhítik a nemzetközi áruszállítást végző sofőrökre vonatkozó intézkedéseket – közölte szombaton Marcel Vela.

A belügyminiszter szerint a szükségállapot egész ideje alatt szünetel a közúti személyszállítás Románia és Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Németország, Ausztria, Svájc, Nagy-Britannia, Észak-Írország, Hollandia, valamint Törökország között.

A katonai rendelet azt is előírja, hogy a 2,4 tonnásnál nagyobb teherszállító járművek sofőrjeinek mindössze egy felelősségvállalási nyilatkozatot kell kitölteniük az országba való belépéskor, többek között megadva azt a lakcímet, amelyen két fuvar között elérhetők.

,,Ha munkáltatójuk biztosítja számukra a COVID-19 elleni védőfelszerelést, és az országba való érkezésükkor nincsenek a koronavírusra jellemző tüneteik, nem kell lakhelyi elkülönítésbe vonulniuk” – jegyezte meg Vela.

Egy másik előírás értelmében a Románián áthaladó kamionsofőröknek nem kell járványtani nyilatkozatot kitölteniük a határnál, amennyiben nem térnek le a kijelölt tranzitútvonalról, csak az erre kijelölt helyeken állnak meg, és legtöbb 48 órán belül elhagyják az országot.

A Romániába való belépéskor a külföldi teherautó-sofőröknek egy erre a célra szánt matricát kell kiragasztaniuk a szélvédőre, és az országból való kilépésig náluk kell hogy legyen a tranzitot igazoló formanyomtatvány. Amennyiben nem tartják be ezeket az előírásokat, 14 napra karanténba kell vonulniuk, és maguknak kell állniuk ennek költségeit – szögezte le a miniszter.

agerpres.ro