Tue. Oct 15th, 2024

Több titkot is rejt a felújítás alatt álló szilágylompérti református templom

Felújítás alatt áll a szilágylompérti kazettás mennyezetű református templom belső tere. A munkálatokat január elején kezdték el a padok szétszedésével, kihordásával, jelenleg a fal helyreállításán dolgoznak a munkások.

„Azon dolgozunk, hogy jobb legyen, mint volt, ez a kritérium” – mesélte ottlétünkkor Bogya Árpád helyi lelkész. Tőle tudtuk meg, hogy a templom megérett a felújításra, a fal sok helyen repedezett, alsó része másfél méteres magasságig nedves, salétromos volt, ezt leverték, fent a festékig lekaparták, újrahálózták, vakolták, az elkövetkezendőkben a padok között kicserélik a padlózatot, középre járólapot, natúrkövet helyeznek. A munkálatok után a régi padokat visszahelyezik, mert egyelőre a pályázati pénzből nem telik bútorzatcserére. Reményeik szerint nyár elejére, közepére elkészülnek.

Izgalmas felfedezések

A felújítás során a munkások egy vakablakra találtak, ami főleg a katolikus templomokra jellemző, és amelyet meg szándékoznak tartani. Ennek léte több kérdést vet fel, legfőképp azt, hogy „mit keres” egy vakablak a református templomban.

A szilágylompérti templomról és a felújításról részletesen a https://maszol.ro/belfold/Tobb-titkot-is-rejt-a-felujitas-alatt-allo-szilagylomperti-reformatus-templom honlapon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.