Tue. May 7th, 2024

Több pénzt kapnak a koronavírus ellen küzdő egészségügyi dolgozók

Az alapfizetéshez képest 30 százalékkal több pénzt kapnak azok az egészségügyi dolgozók, akik a részt vesznek a koronavírus elleni küzdelemben. Ez a plusz juttatás a szükségállapot idején, valamint az ezt követő három hónapban jár majd a frontvonalban lévő egészségügyi személyzetnek – erről ma szavazott döntőházként a képviselőház.

Ezenkívül azt is jóváhagyták a honatyák, hogy a koronavírus miatt elhunyt egészségügyi alkalmazottak  gyermekei és házastársaik túlélő hozzátartozói nyugdíjban részesüljenek, ami az alapfizetésük 75 százalékával megegyező havi összeget jelent. A gyermekek 18. életévükig, illetve amennyiben folytatják tanulmányaikat, maximum 26 éves korig részesülhetnek a juttatásban. A nyugdíj folyósítása mellett a hozzátartozók mentesülnek az ingatlan- és a földadó alól, valamint ingyenesen részesülnek az orvosi és a gyógyszerellátásban. A hozzátartozók ugyanakkor egyszeri alkalommal az elhunyt egészségügyi dolgozó bruttó fizetésének kétszeresével megegyező temetési segélyt is kapnak.

A törvényt 312 igennel és 4 tartózkodás mellett fogadta el a parlament alsóháza.

agerpres.ro