Tizenötmillió búzaszem, egy nemzet – összefogás a Szilágyságban

A szilágysági magyar közösségek idén is csatlakoztak a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programhoz, a nemzet kenyeréhez. Az idei búzaösszentő ünnepség, amelynek ezúttal Szilágyperecsen adott otthont, harangszóval, majd a baptista fúvószenekar által előadott himnuszokkal kezdődött.
Az egykori Árpád-kori templom helyén szombat délben számos adományozó gyűlt össze, hogy felajánlásaikkal támogassák a rászorulókat. Az elmúlt évek hagyományát követve az RMDSZ Szilágy megyei szervezete és a megye magyar gazdái ezúttal is a zsoboki gyermekotthon lakóinak gyűjtöttek. Az esemény ünnepi hangulatban zajlott: az asztalokat a helyi asszonyok által sütött kenyerek, virágcsokrok és Szilágyperecsen jelképe, hagymakoszorú díszítette.
Az előzmények ismeretében elmondható, hogy az elmúlt hetekben a helyiek emléket állítottak a múltnak, felelevenítve az egykori aratást és az azt követő munkálatokat, mígnem kenyér került az asztalra. Ehhez nagy és áldozatos munkára volt szükség, amelyet minden esetben ima előzött meg.
További részleteket a https://maszol.ro/belfold/Tizenot-millio-buzaszem-egy-nemzet-osszefogas-a-Szilagysagban oldalon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.