Tue. May 7th, 2024

Terelőutat terveznek Zilahon, és támogatják a helyi roncsautóprogramot

A héten aláírták a zilahi kerülőút megépítéséhez szükséges megvalósíthatósági tanulmány és műszaki projekt kidolgozását és elkészítését célzó szerződést, melynek értéke öt millió lej.

Fazakas Miklós RMDSZ-es alpolgármester ismertette: a nyolc kilométer hosszú útszakasz, amely Zilah, Cigányi és Haraklány mentén halad majd, a település északi részén húzódó DN1H jelzésű utat tehermentesíti. Ezáltal azok, akik Szilágysomlyó irányából Zsibó vagy Szilágycseh felé utaznak, a kerülőutat használhatják. Ez a Cento autóbuszvállalat nagyállomásától, a körforgalomtól kezdődően épülne, a Cigányi településen lévő vendégházig.

,,Csütörtökön az említett települések vezetőinek jelenlétében aláírtam a megvalósíthatósági tanulmány és a műszaki projekt kidolgozására a szerződést. Reméljük, hogy a megbízott kolozsvári cég egy év alatt elkészíti a szükséges dokumentációt, hogy mihamarabb közbeszerzésre bocsássuk a kivitelezést. A beruházás európai alapokból valósul meg, a kerülőút megépítésére 44 millió eurót szánunk. Bár az új út legfőképp három települést, Zilahot, Cigányit és Haraklányt érinti, az egész megyének a javára válik. A nehézgépjárművek kikerülhetik a várost, a zilahi vonatállomást, és az ott lévő körforgalmat, ezáltal gördülékenyebbé válhat az említett útszakaszon a forgalom” – mondta az alpolgármester.

A zilahi fejlesztésekről részletesen a Szilágyság hetilapban és a https://maszol.ro/belfold/Tereloutat-terveznek-Zilahon-es-tamogatja-a-helyi-roncsautoprogramot oldalon olvashatnak.