Thu. Jun 20th, 2024

Tánczos Barna: hatályba lépett a rendelet, amellyel bevezetjük a megelőzési kvótákat a medvepopulációra

„Megteremtettük a törvényes eszközt arra, hogy meg lehessen előzni a medvetámadásokat azokon a helyeken, ahol a felmérések alapján erre valós veszély áll fenn. Most először prevenciós kvótákat hagytunk jóvá. 140 medve kilövését engedélyezzük, amelyeket az elmúlt két évben bekövetkezett károk száma és értéke, valamint az ember elleni támadások és incidensek térképe alapján listáztunk. Ez településenként 1-3 medve kilövését jelenti az érintett megyékben. Az országban vannak olyan régiók, ahol a törvényes lehetőségek hiányában törvénytelen módszereket alkalmaznak a medvék elpusztítására, ezért is volt szükség a törvényes keretre. Emellett folytatjuk azt a tudományos projektet is, amelynek célja megtalálni a legjobb megoldásokat az ember és medve közötti konfliktusok kezelésére” – jelentette be Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter.

A miniszteri rendelet alapját az a szaktanulmány adta, amelyet az év elején mutattak be Brassóban, és amely az elmúlt hétéves periódusban vizsgálta az ember és medve közötti konfliktusokat, valamint a barnamedve állományt. A projekt rávilágított arra, hogy a deviáns táplálkozási szokásokkal rendelkező medvék áttelepítése hosszú távon nem járható megoldás, mert ezek az egyedek visszatérnek arra a helyre, ahol elfogták őket, vagy ugyanazokat a problémákat okozzák az új élőhelyükön is.

A megelőzési kvóták esetében a beavatkozást azok a vadásztársulatok fogják elvégezni vadőrökön keresztül, akik az illető településsel szerződéses viszonyban vannak. Emellett a miniszteri rendelet további, legfeljebb 80 beavatkozási kvótát is engedélyez. Ez azoknak a medvéknek az eltávolítására vonatkozik, amelyek már kárt okoztak a mezőgazdasági kultúrákban, az állatállományban, vagy az emberi életet veszélyeztették. Ezekben az esetekben az eltávolítást a környezetvédelmi minisztériumnak kell jóváhagynia – tájékoztatott Tánczos Barna.

Jelenleg a környezetvédelmi tárca vezetésével a medvepopuláció menedzsmentjének tudományos kutatáson alapuló eddigi legátfogóbb projektje zajlik, amelynek célja az ember és a nagyvad együttélésének javítása, a lakosság védelme. Kiírtuk a közbeszerzést több mint ezer villanypásztorra, amelyekkel a gazdákat segítjük megvédeni az állataikat és a terményeiket. Felszereltük a genetikai laboratóriumot, és elindítottuk a szükséges informatikai programok megvásárlását. Menhelyet hozunk létre a sérült medvék gondozására és rehabilitációjára a faj védelmében, és tájékoztató kampányt is indítunk, hogy hatékonyabbá tegyük az ember-medve konfliktusok megelőzését” – hangsúlyozta a miniszter.

A szaktárcavezető emlékeztetett arra is, hogy érvényben van az a nyáron elfogadott sürgősségi kormányrendelet, amely lehetővé teszi a veszélyes medvék azonnali eltávolítását a településekről. „A sürgősségi kormányrendelet a most megállapított kvótáktól független, az azonnali beavatkozást továbbra is hasznosnak tartjuk. Amennyiben medvét észlelnek a településen, azonnal értesíteni kell a hatóságokat az 112-es egységes segélyhívó telefonszámon. Az elmúlt néhány napban csak Hargita megyében négy veszélyes medvét távolítottak el, ami azt bizonyítja, hogy a sürgősségi kormányrendelet alkalmazható, és hasznos eszköz az azonnali veszély megszüntetésére” – jelentette ki Tánczos Barna.

A sürgősségi kormányrendelet parlamenti vitáján bevezetett módosítás – amely településeken kívül is jóváhagyná a beavatkozást – jelenleg a szenátus asztalán van, ahol az államelnök javaslatára pontosítanak a törvénytervezeten. Ez hamarosan átkerül a képviselőházba, amely ismét döntéshozó fórumként szavazhat majd.