Sat. Oct 5th, 2024

Tánczos Barna: betiltottuk az éjszakai faanyagszállítást a kitermelőhelyekről

„Megtiltottuk, hogy a fát éjszaka szállítsák el az erdőinkből, ezzel újabb jelentős lépést tettünk az illegális fakivágás ellen. Ez kizárólag a kitermelőhelyekről induló szállítmányokra vonatkozik, a raktárak, kereskedelmi egységek között továbbra sem tilos a közutakon az éjszakai órákban a legálisan regisztrált faanyagok szállítása. Tavaly mintegy ötvenezer kísérőlevelet bocsátottak ki az éjszakai órákban a Sumal 2.0 faanyag-nyomonkövető rendszerben a kitermelő helyektől induló rakományokra. Az ilyen szállítmányoknál fokozott a gyanú, hogy illegálisan kitermelt fát tartalmaznak, ráadásul munkavédelmi szempontból is aggályos a teherautók éjszakai rakodása az erdőkben. Ezért vezetjük be a korlátozást, és úgy fejlesztettük a Sumal 2.0 faanyag-nyomonkövető informatikai rendszert, hogy az éjszakai órákban ne lehessen kísérőlevelet kiállítani az ilyen szállítmányokra” – nyilatkozta Tánczos Barna Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti miniszter, miután a kormány a tárca javaslatára elfogadta a szigorításokról szóló határozatot.

A kormányhatározat két idősávot jelöl meg. A téli periódusban októbertől márciusig 20 és 7 óra között, a nyári periódusban áprilistól szeptemberig 22 és 6 óra között tiltják le a Sumal 2.0 faanyag-nyomonkövető rendszerben a szállítmányok kísérőleveleinek kiállítását.

„Olyan fejlesztéseket hajtottunk végre a Sumal rendszeren, amelyekkel hatékonyabbá tesszük a faanyagok nyomon követését és az illegális szállítmányok felderítését. A szabályozást az új erdészeti törvénykönyvhöz igazítottuk, és kibővítettük a hozzáférést az adatokhoz az erdészeti hatóságok és a bűnügyi rendőrség erdészeti bűncselekményekre szakosodott nyomozó szervei számára. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy egy lépéssel az illegális erdőirtók előtt járjunk, a Rezilienciaépítési Tervből olyan fejlesztéseket kap az informatikai rendszer, amelyek lehetővé teszik a digitális szatellit felvételek elemzését, és kamerarendszert, rendszámleolvasó rendszert is csatolunk a Sumal-hoz, amelyek hatékonyabbá teszik az ellenőrzéseket” – hangsúlyozta Tánczos Barna.