Sun. Oct 13th, 2024

Tánczos Barna a víz világnapján: szűrőrendszereket telepítünk és országos kitakarítási kampány indul a folyóink tisztaságáért

„A mai nap különös jelentőségű a környezetvédelmi tárca számára, hiszen a víz világnapja van. Ez jó alkalom arra, hogy azokra a megoldásokra koncentráljunk, amelyekkel megvédhetjük ezt a felbecsülhetetlen erőforrást, felléphetünk a felszíni és felszín alatti vizek megóvásáért. Nem véletlenül vagyunk Szatmárnémetiben, hiszen elkezdtük annak a nagyszabású projektnek a megvalósítását, amellyel megállítjuk a környező vízgyűjtő medencékben felgyűlő úszó hulladék továbbjutását. A romániai folyóvizeinken lefolyó hulladék nemcsak helyben, hanem Magyarország számára is komoly gondot okoz, ami miatt az elmúlt években diplomáciai kellemetlenségeink is voltak. A tervezett 11 vízszűrő rendszerből az elsőt tavaly ősszel a Bihar megyei Tulkán üzembe helyeztük, egyet pedig holnap fogunk átadni Nagyváradon. További hulladékkollektor tervei is készen állnak a megépítésre a Szamos-Tisza és a Körösök vízgyűjtő medencéiben” – jelentette ki Szatmárnémetiben Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter a víz világnapja alakalmából szervezett sajtótájékoztatón.

Román állami beruházásból hét hulladékgyűjtő rendszert telepítenek, amelyeknek a terveit a Román Országos Vízügyi Hatóság szakemberei készítették el. A Körösök vízgyűjtő medencéjében a Fekete Körösön Tenke magasságában, az Ér folyón Bihardiószegnél és a Berettyó folyón a berettyószéplaki víztározónál épül vízszűrő rendszer. A Szamos-Tisza medencéjében négy hulladékkollektort üzemelnek be: a Nagy-Szamoson a Kolozs megyei Mikeháza határában és a Beszterce- Naszód megyei Bethlennél, Máramaros megyében a Lápos folyón, valamint Szatmárnémeti közelében a Szamoson. Emellett román-holland beruházásból, civil támogatással további két folyami víztisztító szelvényt üzemelnek be. Az egyiket szerdán adják át Nagyváradon a Sebes-Körösön, a másikat a Szamosra helyezik üzembe a következő két hónapban. A különböző technológiai megoldásokat Pásztor Sándor, a környezetvédelmi miniszter vízügyi tanácsadója, a Körösök Vízügyi Igazgatóság vezetője mutatta be a szatmárnémeti sajtótájékoztatón.

Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter ugyanakkor hangsúlyozta, a valódi hosszú távú megoldást nem a beavatkozás, hanem a megelőzés kell hogy jelentse. „Az édesvíz korlátozott erőforrás, amelynek ha nem óvjuk a tisztaságát, akár környezeti vagy egészségügyi katasztrófához is vezethet. Meggyőzősédem, hogy a környezetvédelmi nevelést az iskolai tananyagba is be kell építeni. Áprilisban ugyanakkor Kitakarítjuk Romániát néven országos hulladékgyűjtési kampányt szervezünk az önkormányzatok bevonásával, amelyet a Környezetvédelmi Alapból finanszírozunk. A kampány során begyűjtjük a fölösleges hulladékot a háztartásoktól és összegyűjtjük a szemetet az illegális lerakóhelyekről, erdőkből, vízpartokról. A cél egy mentalitásváltás elérése a környezetvédelem terén, az egyéni felelősség tudatosítása révén hozzájárulni a környezetszennyezés csökkentéséhez” – hangsúlyozta a tárcavezető.