Fri. Mar 29th, 2024

Tánczos: az RMDSZ bebizonyította, hogy jól tudja kezelni a rábízott tárcákat

Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdőügyi miniszter szerint az RMDSZ a jelenlegi kormányzati ciklusban bebizonyította, hogy jól tudja kezelni a rábízott tárcákat, ugyanakkor úgy gondolja, hogy az általa vezetett minisztériumot nem kellene feltördelni.

‘Az RMDSZ bebizonyította a környezetvédelmi, a fejlesztési és a sportminisztériumban is, hogy képes jól kezelni ezeket a területeket, koalíciós partnereink nem róttak fel nekünk semmit. A most zajló politikai tárgyalások bizonyára hozhatnak újdonságokat, a minisztériumok számának csökkentéséről is beszélnek, a napokban tisztázódnak majd a dolgok. Új erőkkel és ugyanazzal az elkötelezettséggel megyünk majd tovább május 31-e, június 1-je után is, amikor majd a kormányfőcsere folyamata lezárul’ – szögezte le Tánczos Brassóban tartott keddi sajtótájékoztatóján.

Véleménye szerint az általa vezetett minisztériumot nem kellene átszervezni, feltördelni, mert nem lenne előnyös. Azzal érvelt, hogy bár úgy tűnik, hogy a különböző elemeknek – erdők, karbonkibocsátás csökkentése, hulladékkezelés – nincs közük egymáshoz, valójában mind összefüggnek, a klímaváltozás jelensége körül forognak, és együt kell kezelni őket.