Sat. Apr 20th, 2024

A ribiszke/ribizli metszése szüret után

A piros és a fekete ribiszke metszése annak ellenére, hogy más típusúak nagyon hasonló. A piros ribiszke termései virágrügyekből, míg a fekete színűé a vegyes rügyekből képződnek. Mindkét faj a 2–3 éves gallyak termőrészein adja a legszebb termést, a 4−5 évesek fürtjeiben rendszerint apró és kevesebb a bogyó. A metszést azzal kezdjük, hogy a földön fekvő, vagy később esetleg lehajló idős gallyakat tőből eltávolítjuk, illetve visszametsszük fiatalabb feltörő elágazásra. Ez után ritkítunk, az idősebb 4 éves gallyakból legfeljebb 1–2 maradhat. A törzses ribizkék metszése a bokor-formájúaktól annyiban tér el, hogy csak 4–5 termőgallyat hagyhatunk bokronként, valamint a metszés során nem a ritkítást, hanem a visszametszést részesítjük előnyben. Ránézésre látjuk, hogy melyek az idősebb, 4-5 éves gallyak, illetve fiatalab­bak.

Az elöregedett ribiszke- és köszméte bokrokat nagyon egyszerűen tudjuk megújítani, ifjítani. Lombhullás után a töveket talajszintig vágjuk vissza. Ne aggódjunk, gyökérről kihajt. A levágott ágakat égessük is el, mivel biztos, hogy rengeteg kórokozót hordoznak. A töve­ket lemosó permetezéssel fertőtlenít­sük. A következő évben előtörő hajtá­sokat ritkítani kell, bokronként 8-10 db hajtásnál ne maradjon több.

 

A köszméte/egres metszése

A több éve metszés és növényvédelem nélküli egresbokrok – a ribiszkékhez hasonlóan – hamar elöregednek. A termés a korona szélére szorul, nem ritka az erős „pajzstetűfertőzés“ sem. Az egres metszése megegyezik a ribizlié­vel. A törzse formája egy kicsit más, de nagyon egyszerű. Az idős gallyakat úgy kell megritkítani, hogy öklünk a bokor minden részébe kényelmesen beférjen. Ha vannak olyan vesszők, amelyek földig leérnek, akkor ezeket kurtítsuk vissza.

A letermett málnásunkat is tegyük rendbe, nyári metszését végezzük el. Különösen figyeljünk a mál­na betegségére, a didimellás vessző­fol­tosságra.

gazigazito.hu