Fri. Mar 29th, 2024

Szilágyság jól teljesített

Kelemen Hunor szövetségi elnök a legjobb, legprofesszionálisabb kam­pánynak nevezte az ideit. Egy o­lyan kampányt szerveztek, melynek keretén belül meg volt tervezve minden hét, minden nap, s a napon belül minden lépés. Az eredmény bebizonyította, hogy csak így lehet sikert elérni. Ez volt a legjobb kampány, legyen mindenki büszke rá. Köszönet jár minden­kinek, aki ebben a kampányban részt vett, mert a Szilágyság, Szilágy megye jól teljesített – hangsúlyozta az elnök.

Jóval több szavazatot kaptunk mint ezelőtt 5 évvel, és 15 éve nem kaptunk ilyen sok szavazatot. Óriási volt a részvétel, senki nem számított ilyen magas részvételi arányra, az országos átlagtól kicsit alulmaradtunk, 49%-on vagyunk a részvételt illetően, de 120.000 szavazattal kaptunk többet. Meg kell nézni hol vannak még tartalékaink, s ezeket hogyan lehet majd mozgósítani, mert a következő években szükség lesz ezek­re a tartalékokra” – mondta Kelemen Hunor.