Tue. Oct 15th, 2024

Sportprogramokban gazdag lesz az idei PMN

A Partiumi Magyar Napok programkínálatában mindig is kiemelkedő helyet foglaltak el azok a rendezvények, melyekkel a szervezők kifejezetten a sportkedvelőknek szerettek volna kedvezni. E hagyományt pedig az idei évben sem törik meg, hisz lesz egészségsziget, illetve közös zumba és kerékpározás, az agytekervényeket pedig a már jól ismert sakkversenyek keretében lehet majd megtornáztatni.

Közös kerékpározás Óváriig

A 20. alkalommal megszervezett PMN sportrendezvényeinek sorát augusztus 19-én, 18 órától az Ady Endre utcai Both Katalin Sportteremben egy focitorna nyitja meg, mely által kollégái, barátai és ismerősei Romász János sportújságíróra emlékeznek. Az előző évek tradícióit követve idén is három csapat lép majd pályára  a barátságos hangulatú mérkőzésen: a Szatmárnémeti RMDSZ és a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés közös csapata, a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal labdarúgói, illetve a Sajtó FC.

Az idei PMN-en a szervezők egy vidám hangulatú közös kerékpározásra is várják a sportkedvelőket. A kezdeményezés célja, hogy a kicsik és nagyok körében is népszerűsítse a biciklizést mint közlekedési- és mozgásformát, épp ezért a szervezők korosztálytól függetlenül minden érdeklődőt nagy szeretettel várnak augusztus 20-án, pénteken 18 órakor a Kossuth-kert főbejárata elé. A közös bringázásban részt vevők célállomása a közeli Óvári lesz, így azok is bátran csatlakozhatnak a csapathoz, akik még csak most barátkoznak ezzel a sportággal.

Életmódi egészségsziget a Primagymmel

Augusztus 21-én, 14 és 18 óra között ismét az egészségé lesz a főszerep a Kossuth-kertben, a szatmári Primagym ugyanis egy életmód- és egészségszigettel várja az ide látogatókat. Ennek keretében lehetőség lesz többek között testzsírszázalék-mérésre is, melynek eredményei függvényében a szakemberek természetesen számos jótanáccsal szolgálnak majd az egészséges életmód iránt érdeklődőknek. Ugyanakkor azokat is várják majd a helyszínre, akik alaposan megmozgatnák a testüket, hiszen az Ecomatrix színpadnál egy közös zumbaórát is fognak tartani, melyhez bárki szabadon csatlakozhat.

Nem maradnak el a sakkversenyek sem

Már több éves hagyománya van PMN történetében a sakkversenyeknek, melyek révén a legifjabbaktól a legidősebbekig bárki próbára teheti tudását. Augusztus 21-én, 14 és 18 óra között a junior kategóriában indulók, azaz a 10 és 14 év közöttiek, vasárnap 14 és 20 óra között pedig a 14 évnél idősebbek csapnak majd össze a sakktábla jelentette csatatéren. Mindazok, akik versenybe szállnának, hogy elhódítsák a legjobbnak járó kupát, már most jelezhetik részvételi szándékukat a 0770 796 824-es telefonszámon Polner József szervezőnél.