Fri. Apr 19th, 2024

Somlyóújlakon is megjelent az afrikai sertéspestis

Szilágy megyében Somlyóújlak település egyik gazdaságában fedezték fel az afrikai sertéspestis újabb esetét.

A katasztrófavédelmi bizottság csütörtökön védekezésre irányuló intézkedési tervet rendelt el. Augusztus 1-től a szükséges fertőtlenítési eljárások mellett 3 kilométeres körzetben – Somlyóújlak, Kerestelek, Maladé, Somlyócsehi (részben) – karantént rendeltek el.

10 kilométeres sugarú körben felügyeleti övezetet szabtak meg. Ez a körzet Kémer (részben), Kárásztelek, Szilágydomoszló, Csehipuszta, Bürgezd, Zovány, Zoványfürdő, Nagyfalu (részben), Doh, Krasznahídvég, Mojád, Sarmaság (részben), Somlyógyőrtelek, Lompért, Ilosva, Perecsen (részben), Somlyószécs (részben), Szilágybadacsony, Szilágysomlyó területét érinti.

Ebben az övezetben felleltározzák a sertésállományt, és szigorú fertőtlenítési gyakorlatot kell alkalmazni. Tilos a sertések szállítása, kivéve hivatalos állatorvosi engedéllyel szállított állatok esetében. Minden gyanús esetet azonnal jelenteni kell a körzeti állatorvosi felügyeletnek.

 

A betegség fontosabb tünetei:

Az állat megfertőződésétől a betegségre gyanút keltő tünetek megjelenéséig terjedő lappangási idő 3-15 nap között változhat, de súlyos heveny megbetegedés esetén csupán 3-4 nap. A nagyon virulens vírustörzsek által okozott ASP az állat egy-két napi betegsége után elhullásra vezető túlheveny, vagy gyanút keltő tünetekkel járó és 5-10 napig tartó, de szintén elhullással végződő heveny kórformában is megnyilvánulhat. Túlheveny (peracut) esetben az állattartó csupán azt észleli, hogy sertései rövid ideig bágyadtak és étvágytalanok, majd váratlanul elpusztulnak. A vadászterületen nagyobb számban elhullva talált (különböző korcsoportba tartozó) vaddisznók felkeltik a túlheveny ASP gyanúját is.

A betegség heveny (acut) kórformájának házisertéseken megfigyelhető tünetei: étvágytalanság, bágyadtság, gyengeség, bizonytalan mozgás, magas láz (40,5-42 °C), test szerte vérzések a bőrön (különösen a füleken, a has alján, és a combokon), a bőr vöröses-lilás elszíneződése, hányás, véres-habos orrfolyás, vércsíkos, vagy véres hasmenés. A vemhes kocák elvetélhetnek. A betegségre gyanút keltő tünetek előfordulását és a sertés elhullását az állattartó köteles haladéktalanul bejelenteni az állatorvosnak. A magyarországi törvényi rendelkezéseknek megfelelően az állattartó akkor is köteles az állatorvost tájékoztatni, ha az ASP gyanúját ugyan nem észlelte, de állata megbetegedett.

Az állattartót érintő bejelentési kötelezettség az állatfelvásárlással és állatszállítással foglalkozókra, a vágóhidak üzemeltetőire, a vadaskertek, vadasparkok és vadfarmok tulajdonosaira is vonatkozik.