Fri. Apr 19th, 2024

Semmi garancia nincs arra, hogy június 1-je után nyaralni lehet Görögországban és Bulgáriában

Jelenleg semmi garancia nincs arra, hogy a román állampolgárok június 1-je után elutazhatnak nyaralni Görögországba, Bulgáriába és Szerbiába – nyilatkozta szerdán a Digi 24 televízióban Virgil Popescu gazdasági miniszter.

A tárcavezető szerint a június 1-jei szezonnyitás javaslatszinten hangzott el, de megállapodás nem köttetett az ügyben. A téma szerepel a négy ország, jövő héten esedékes, kormányfői szintű megbeszélésének napirendjén is.

Popescu szerint mindenképpen meg kell várni, hogy a parlament elfogadja a veszélyhelyzetre vonatkozó jogszabályt, mert nem lehet úgy államközi megállapodást kötni, hogy bizonytalan, milyen feltételek között léphetnek be Románia területére a külföldről hazatérő román állampolgárok, illetve az ide látogató külföldi turisták.

A gazdasági miniszter június 15-ét jelölte meg a romániai turistaidény legvalószínűbb nyitónapjának.

Azt megelőzően, június 1-je körül kiértékelik a május közepén bevezetett lazítások hatását.

Popescu megerősítette, hogy a vendéglők, kávézók teraszain nem lesz kötelező a maszkviselés.

Azt mondta: nem kezdeményezik semmiféle elválasztófal építését az asztalok közé, mindössze a ‘normális’ fizikai távolságtartást várják el.

Ludovic Orban miniszterelnök kedden informális ülésen vett részt a bolgár és a görög miniszterelnökökkel, valamint Szerbia elnökével, amelyen a négy ország közötti közlekedési korlátozások esetleges lazítása volt a fő téma.

agerpres.ro